
Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök kedden megerősítette, hogy a PSD nem megy el a Cotroceni-palotába, a Klaus Iohannis államelnök összehívott tanácskozásra.
2020. december 22., 12:252020. december 22., 12:25
"A PSD nem fog részt venni a Iohannis elnök által rendezett olcsó cirkuszban. Úgy döntöttünk, hogy a PSD nem jelenik meg a Cotroceni-palotabeli tanácskozáson. A vesztesek bandájának konjunkturális többsége van, ez egy új CDR (Román Demokrata Konvenció), amelynek nincs legitimitása a románok szavazata és az általuk vágyott kormányfő személyének tekintetében. Amint azt korábban is mondtam, a PSD ellenzékbe vonul, kemény ellenzéki tevékenységet fogunk kifejteni" - jelentette ki Ciolacu a parlamentben.
Hozzátette, várják "az új CDR" kormányprogramját, a jövő évi költségvetés-tervezetet, amely szerintük igencsak szűk lesz.
Korábban a párthoz közel álló források már jelezték, hogy a PSD nem megy el a kormányfőjelölt nevesítése érdekében összehívott keddi tanácskozásra.
Az államelnök a múlt héten már konzultált ez ügyben a parlamenti pártok képviselőivel, de a konzultációk első köre nem járt eredménnyel.
Marcel Ciolacu közölte: a párt mind a képviselőházban, mind a szenátusban 8 szakbizottság vezetői tisztségét kapja meg a politikai arányosság elve alapján.
"Mind a képviselőházban, mind a szenátusban nyolc szakbizottságot fog vezetni a PSD. (...) A szenátusban például miénk az egészségügyi, a képviselőházban pedig a mezőgazdasági bizottság" - mondta Ciolacu a parlamentben.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!