Cîmpeanu: nem vettünk el senkitől semmilyen ösztöndíjat

A korábbi 300-ról 350 tanintézetre terjesztette ki egy szerdán elfogadott sürgősségi rendelettel a kormány a Meleg étel az iskolákban programot - jelentette be az oktatási miniszter.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 15., 08:052022. szeptember 15., 08:05

Sorin Cîmpeanu arra a kérdésre válaszolt, hogy mivel indokolja az ötödikesek érdemösztöndíjának és a lakhelyüktől eltérő településen tanuló középiskolások szociális ösztöndíjának eltörlését.

A miniszter "fake news"-nak nevezte a kérdésben szereplő információkat. Közölte, hogy az ötödikesek tanulmányi ösztöndíjra jogosultak, a romániai oktatás történelmében először már a tanév első napjától. Emlékeztetett arra, hogy eddig az ötödikeseknek csak a második félévben járt négy hónapon keresztül tanulmányi ösztöndíj, az érdemösztöndíj összege pedig 200 lej volt, és ebből kevesen részesültek. "Jelenleg az összes ilyen ötödikes 150 lejes tanulmányi ösztöndíjat kap, kilenc hónapon át. Szülőként én elgondolkoznék azon, hogy mi a jobb: négy hónapon át havi 200 lejes ösztöndíjat kapni, mint eddig, vagy kilenc hónapon át havi 150 lejes ösztöndíjat, ahogy mostantól történik, ennek a miniszteri rendeletnek köszönhetően" - jelentette ki Cîmpeanu.

A miniszter hozzátette, hogy a társadalmi, jövedelmi, egészségügyi és egyéb kritériumokat teljesítő tanulók szociális ösztöndíjat kapnak. Emellett a lakhelyüktől eltérő településen tanuló diákok ingázási támogatásban részesülnek.

"Nem vettünk el senkitől semmilyen ösztöndíjat. Ha az ösztöndíjak költségvetése ötszörösére nő, azt hiszem, magától értetődik, hogy a diákok sokkal több pénzt kapnak, beleértve az ingázó vidéki tanulókat is" - magyarázta a tárcavezető.

Sorin Cîmpeanu emlékeztetett arra, hogy az ösztöndíjkérelmek benyújtási határideje szeptember 30.

Havi kétszáz lejben szabta meg a kormány a diákok szociális ösztöndíjának alsó határát - jelentette be Sorin Cîmpeanu.

A szociális ösztöndíjra a társadalmi, pénzügyi vagy egészségügyi szempontból hátrányos helyzetű tanulók jogosultak. A kedvezményzettek köréhez tartoznak többek közt a fogyatékkal élő vagy krónikus beteg, a gyermekotthonban nevelkedő, valamint az árva vagy félárva iskolások is - emlékeztetett a tárcavezető a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatón.

A tanulmányi ösztöndíjak havi összege 150, az érdemösztöndíjaké 200, a kiemelkedő teljesítményért járó ösztöndíjaké pedig 500 lej.

A miniszter hozzátette, az idei tanévben ösztöndíjakra elkülönített összeg meghaladja a 1,332 milliárd lejt, vagyis ötször nagyobb, mint 2020-ban, amikor 270 millió lejt fordítottak a tanulók ösztöndíjaira.

A korábbi 300-ról 350 tanintézetre terjesztette ki egy szerdán elfogadott sürgősségi rendelettel a kormány a Meleg étel az iskolákban programot - jelentette be az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu elmondta, akad olyan megye, ahol megháromszorozódott a programban részt vevő iskolák száma. "Ez egy fontos intézkedés, mert nagyon gyakran az ebéd lehetőségén múlik, hogy a szülők iskolába küldjék a gyermekeiket" - jelentette ki.

A miniszter hozzátette: ha a parlament elfogadja ebben az évben az új közoktatási törvényt, 2023 szeptemberétől legkevesebb egymillió diák fog meleg ételt kapni az iskolákban.

(forrás: Agerpres, fotó: gov.ro)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés