Céltudatosság és kitartás

Miklós Edit a Magyar Síszövetség elnöki tisztségében betöltött két év után, 2020-ban hazatért szülővárosába, Csíkszeredába, jelenleg a polgármester tanácsadója sportügyekben, valamint műanyagpályás síiskolát is működtet. Bár eleinte úgy gondolta, az oktatást másnak hagyja, a szükség szülte helyzetben megszerette a gyerekekkel való munkát.

A kezdetek kezdetére visszatekintve Edit elmondta: igencsak leharcolt felszereléssel kezdte a sízést, bátyja hatására. Nem kis mértékben befolyásolta e döntést a jó társaság, amely az edzéseken, edzőtáborokban összeverődött, és a szülők is segítettek neki átlendülni a kevésbé jó eredmények szülte megtorpanásokon, sérüléseken, azzal biztatva plusz egy lépésre leányukat: „még elmész a következő edzőtáborba, aztán beszélgetünk”.

A több személyiségformáló közül piedesztálra emelt nevelőedzőjéről, Bónis Ferencről, második apjáról is igen szép szavakkal beszélt a sportoló: tőle nemcsak kanyart venni tanult, hanem illemet, beszélgetni, sok más fontos dolgot. Bónistól – és a következő edzőktől is – akkor vált meg, amikor azt érezte, fejlődésre van szüksége, valami újat kell tanulni, produkálni.

A sárga kakadu

Nem volt kisebbrendűségi érzése akkor sem, amikor magyarként – az őt faggató Csinta Samu újságíró szerint sárga kakaduként – bekerült a sokkal korábbtól sokkal jobb körülmények között edző osztrák, svájci sízőkből álló élmezőnybe sem. Ennek miértjét így fogalmazta meg: „nem sokáig éreztem ezt a hátrányt, tudtam, hogy ha beleteszem a kellő mennyiségű munkát, én is ugyanolyan jó lehetek”. És lőn! Amikor Szocsiban hetedik lett lesiklásban az olimpián – ez pályájának és a magyar alpesisí-sportnak a legjobb eredménye – az osztrákok nagyon fájlalták, hogy „a magyar lány a paprikaföldről” megverte a saját sportolóikat.

Úgy tűnik, Editet semmi sem tudja kimozdítani sziklaszilárd önbizalmából és munkába vetett hitéből (kell, hogy az embernek legyen célja, és kövesse azt), kivéve egy dolgot: ha nem érzi a számára fontos emberek támogatását. Ezért hagyta itt a romániai sportéletet, és igazolt át Magyarországra. Ez a döntés akkor érett meg benne, amikor 2010-ben a vancouveri téli olimpiára nem mehetett ki vele osztrák edzője, hanem egy ismeretlen román edzővel küldték ki. El is maradt a teljesítmény emiatt...

Magyarországon kezdetben ugyanolyan mostoha körülmények között edzett, mint itthon, de ennek ellenére kitartott, és például maga vikszolta, reszelte a síléceit. Az eredmények pedig jönni kezdtek, velük több pénz is a sportágnak, idővel sikerült maga köré felépíteni egy csapatot, edzőkkel, szervizemberrel, masszőrrel.

Így kellett történnie

Hisz egy felsőbb rendezőelvben, avagy a sorsban, így kellett történniük a dolgoknak, vallotta be Miklós Edit, amikor arról kérdezték, hogyan dolgozta fel, számolta el a két súlyos térdsérülése (2017-ben, illetve 2018-ban) nyomán elmaradt eredményeket. Új dolgokat is elvállal, ilyen volt 2018-ban a Magyar Síszövetség vezetése.

– Az is egy kihívás volt, és úgy érzem, amit a körülményekhez képest ki lehetett hozni belőle, azt kihoztam. Rengeteget tanultam.

Végül 2020-ban ebből a funkcióból visszahívták, mert más érdekek jobban érvényesültek. Aktív sportolói pályájának végén (2018-ban vonult vissza) így fogalmazta meg legfontosabb következtetéseit, tapasztalatait: a sportpályán a fair play általában jól működik, az életben nem mindig.

Jelenlegi munkájával is új területre lépett. A csíkszeredai polgármester sporttanácsosaként hogyan hasznosítja eddigi tapasztalatait, kíváncsiskodott a riporter.

– Kicsit felveszem a szagot, először hallgatózok, utána tudok alkotni – árulta el taktikáját. – A csapatmunka fontos.

Végül a sportnapokhoz méltó üzenetben foglalta össze mindazt, amit ő maga leszűrt eddigi pályafutásából: a sport céltudatosságra, kitartásra, fegyelemre tanít, a vereséget, győzelmet feldolgozni, egyszóval embert farag a nyersanyagból. Amikor nemrég a csíksomlyói sípálya alsó részén egy naplementét nézett, biztosan tudta, hogy jól van, jó helyen van.