Cédulások és magánzók

Hajdanában Háromszéken a bábák egy része tanult, azaz bábaképző intézetben végzett személy volt. 1824-ben Kézdiszentkereszten latin nyelven vetették papírra az alábbiakat (a szerző szabad fordításában): „... A r. k. fiók- és egyházközségekben vannak kinevezett bábák, akik jó kiképzésben részesültek, szükség esetén keresztelni is tudnak. Az egyik az anyaegyházközségé, és bevált, a másik a fiókegyházközségé (értsd: Bélafalváé), mindketten Kolozsváron tanultak. Jó erkölcsűek.”

A „cédulásbába” az, aki 4–6 hetes tanfolyamon vett részt. Ozsdolán jegyzőkönyvezték 1787-ben: „Másféle bábákat a falukon ne szenvedjenek, hanem csak olyanokat, akik (Kézdi)Vásárhelyen a regiment feák”, vagyis képzettség nélküliek is, aki tapasztalatok hagyományozása útján jutottak a tudás birtokába. Megyénkben minden település életterében működött bábaasszony, a nagyobb falvakban, városokban akár többen is megéltek az ilyesfajta „szolgáltatásért” járó javadalmazásból.

Egy 1826-ban Kolozsváron keltezett körlevél a bábák fizetését próbálja szabályozni: természetes szülésért 1 forint, „mesterséges és gyermek megfordítással egybekötött szülésért 2 forint, és egy visitára a gyermekes asszonyhoz 10 krajcár” járt. Szentkatolnán 1879–1884 között két bába, Kovács Ferencné és Héjja Lajosné is tevékenykedett, mindketten a Kolozsvári Szülészeti Intézet végzettjei voltak. 1880-ban kérik, hogy évente 10 forint fizetést kapjanak a falu közpénztárából. Szabó Lajos, a falu „fungens bírája” versenyvizsgát hirdetett, s csak a „győztes” Héjja Lajosné kapta meg a kért javadalmazást; Kovács Ferencné magánbábaként működött a továbbiakban.

Háromszéken 1898-ban az okleveles bábák száma 97, ezek közül 57 községi, 40 pedig magán. A belügyminisztérium 1902-ben rendeletben kimondta: „A bábáknak tilos oly foglalkozást űzni, amely mellett kezüket rothadt vagy könnyen rothadó anyagokkal beszennyezhetik. Ilyen a halottkémlelés, halottak mosása, öltöztetése, nyers bőrök vagy belek szárítása, vadak nyúzása, húsvágás, húskimérés.”

Minden óvintézkedés ellenére igen magas volt a csecsemőhalandóság. Ikafalván például 1825–1900 között 176 házasságot jegyeztek, gyerekek születtek szép számmal, de a házasoknak kevés öröm jutott. A jelzett időszakban halva születtek öten, 48 óra alatt elhunytak tizennyolcan, az egyéves kor betöltése előtt százharmincan, egyéves kor felett ötvenhárman, ifjúkorban tizenkilencen. Hét alkalommal születtek ikrek, de közülük senki sem érte meg a felnőttkort.

Bábák Kézdiszéken 1845–1895 között

1845: Csomós Józsefné, Kézdimárkosfalva

1846–1853: Imecs Anna, Kézdialbis

1849: Bokorné? , Alsócsernáton,

1849–1851: Márton Heléna, Kézdiszárazpatak

1853: Szabó Lászlóné, 1880-1890: Benkő Mária és 1895: Mihály Gyuláné, mindannyian Kézdivásárhelyen

1879: Nyisztor Mária, 1885-1887: Milinte Andrásné, Futásfalva

1887: Ábrahám Mária, Feltorja

Salamon Ferenc