Cédulások és magánzók

A bába köznyelvi szó mai értelme: szülésznő. A terhes asszonyok manapság kórházban hozzák világra az újszülötteiket, kórházon kívül szülni nem szabad, bár kivételes esetek előfordulhatnak. Feltételezem, sok embert érdekelhet, hogyan szültek déd-, ük- és szépanyáink. Régen a szülést egyetlen asszony vezette le: a bába.

Székely Hírmondó

2018. december 18., 00:092018. december 18., 00:09

 

Hajdanában Háromszéken a bábák egy része tanult, azaz bábaképző intézetben végzett személy volt. 1824-ben Kézdiszentkereszten latin nyelven vetették papírra az alábbiakat (a szerző szabad fordításában): „... A r. k. fiók- és egyházközségekben vannak kinevezett bábák, akik jó kiképzésben részesültek, szükség esetén keresztelni is tudnak. Az egyik az anyaegyházközségé, és bevált, a másik a fiókegyházközségé (értsd: Bélafalváé), mindketten Kolozsváron tanultak. Jó erkölcsűek.”

A „cédulásbába” az, aki 4–6 hetes tanfolyamon vett részt. Ozsdolán jegyzőkönyvezték 1787-ben: „Másféle bábákat a falukon ne szenvedjenek, hanem csak olyanokat, akik (Kézdi)Vásárhelyen a regiment feák”, vagyis képzettség nélküliek is, aki tapasztalatok hagyományozása útján jutottak a tudás birtokába. Megyénkben minden település életterében működött bábaasszony, a nagyobb falvakban, városokban akár többen is megéltek az ilyesfajta „szolgáltatásért” járó javadalmazásból.

Egy 1826-ban Kolozsváron keltezett körlevél a bábák fizetését próbálja szabályozni: természetes szülésért 1 forint, „mesterséges és gyermek megfordítással egybekötött szülésért 2 forint, és egy visitára a gyermekes asszonyhoz 10 krajcár” járt. Szentkatolnán 1879–1884 között két bába, Kovács Ferencné és Héjja Lajosné is tevékenykedett, mindketten a Kolozsvári Szülészeti Intézet végzettjei voltak. 1880-ban kérik, hogy évente 10 forint fizetést kapjanak a falu közpénztárából. Szabó Lajos, a falu „fungens bírája” versenyvizsgát hirdetett, s csak a „győztes” Héjja Lajosné kapta meg a kért javadalmazást; Kovács Ferencné magánbábaként működött a továbbiakban.

Háromszéken 1898-ban az okleveles bábák száma 97, ezek közül 57 községi, 40 pedig magán. A belügyminisztérium 1902-ben rendeletben kimondta: „A bábáknak tilos oly foglalkozást űzni, amely mellett kezüket rothadt vagy könnyen rothadó anyagokkal beszennyezhetik. Ilyen a halottkémlelés, halottak mosása, öltöztetése, nyers bőrök vagy belek szárítása, vadak nyúzása, húsvágás, húskimérés.”

Minden óvintézkedés ellenére igen magas volt a csecsemőhalandóság. Ikafalván például 1825–1900 között 176 házasságot jegyeztek, gyerekek születtek szép számmal, de a házasoknak kevés öröm jutott. A jelzett időszakban halva születtek öten, 48 óra alatt elhunytak tizennyolcan, az egyéves kor betöltése előtt százharmincan, egyéves kor felett ötvenhárman, ifjúkorban tizenkilencen. Hét alkalommal születtek ikrek, de közülük senki sem érte meg a felnőttkort.

 

Bábák Kézdiszéken 1845–1895 között

1845: Csomós Józsefné, Kézdimárkosfalva

1846–1853: Imecs Anna, Kézdialbis

1849: Bokorné? , Alsócsernáton,

1849–1851: Márton Heléna, Kézdiszárazpatak

1853: Szabó Lászlóné, 1880-1890: Benkő Mária és 1895: Mihály Gyuláné, mindannyian Kézdivásárhelyen

1879: Nyisztor Mária, 1885-1887: Milinte Andrásné, Futásfalva

1887: Ábrahám Mária, Feltorja

Salamon Ferenc

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés