„Van igény az irodalomra”

A fiatal színész nyolc éve tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, és öt éve indította el a Templom és iskola című küldetését, amelyben az olvasás hasznát és örömét hirdeti. A közönség figyel Marosán Csaba mondandójára, a fiatalok isszák szavait. Március 8-án és 9-én Kézdivásárhelyre érkezik, ahol a Vigadó Művelődési Házban tart előadást Humor az irodalomban címmel. A fiatal színművésszel az erdélyi előadásairól, irodalomról beszélgettünk.

Tamás Réka

2021. március 05., 00:152021. március 05., 00:15

– Zilahon, az Ady Endre által is látogatott iskolában érettségiztél. Meghatározó volt ez a pályaválasztásod során?

– Nagyban befolyásolta a pályámat az, hogy a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végeztem. Ahogy Ady Endre is mondta, a zilahi négy esztendő meghatározta élete végéig, ugyanez az én életemre is elmondható, hiszen egy olyan iskolában végeztem, ahol nagy hangsúlyt fektettek az irodalom iránti szeretetre, a vers szeretetére, és konkrétan az iskola által indult el az én színészi szárnyaltatásom is. Minden március 15-én szavaltam Zilah főterén, a Wesselényi-szobor előtt, részt vettem több irodalmi körben, és szavalóversenyekre küldött az iskola. Maga az oktatás, de az iskola is nagy hatással volt rám, az igazi alma materem, ahogy Ady is mondaná. Hogyha más intézményben végzek, lehet, hogy nem lettem volna színész.


– Vissza szoktál járni színészként az iskoládba előadásokat tartani?

– Igen. Leginkább a járvány előtt látogattam gyakran vissza. Zilah a szívem csücske, úgyhogy amikor az időm engedi, és tehetem, mindig hazalátogatok.

– Nemsokára a Vigadó Művelődési Házban tartasz előadást. Manapság, amikor úgy tűnik, hogy a vers, a szavalás és az olvasás kezd kimenni divatból, hogy vállalkoztál arra, hogy önálló esteket tarts?

– Már régóta motoszkált a fejemben, hogy valamilyen szinten hasznos legyek annak a közösségnek, ahonnan én is származom. Erdélyi magyar vagyok, és az erdélyi magyar közösségért dolgozom. A kolozsvári színháznak nyolc éve vagyok a tagja, és közel öt éve indítottam el Templom és iskola címen azt a missziót, amely arról szól, hogy erdélyi templomokat és iskolákat látogatni meg, és terjeszteni szó szerint az irodalom iránti szeretetet. Legfontosabb dolog, hogy színészként akarok építőeleme lenni az erdélyi magyarságnak, és a célom az, hogy iskolából iskolába bolyongva, megszerettessem az irodalmat a fiatalokkal, és ez által indirekt módon színházba invitáljam őket. Néha azt is mondom, és érzem, hogy önző vagyok, mert magamra is gondolok, arra hogy 20–30 év múlva mi lesz az erdélyi színházzal. Nekem az a célom, hogy 20–30 év múltán is legyen törzsközönség, akik majd megnézik az előadásokat, és ez a közönség a mai fiatalokból kell összeálljon. Azt szeretném, hogy divat legyen az olvasás, ne legyen ciki a vers szeretete, ezért is próbálok úgy hasznára válni a fiataloknak, hogy a kötelező tananyagba bekerült költőknek az életét mutatom be 50 percben, de úgy, hogy a humor lehetőségeit kihasználva leporolom azokat, kicsit „refreshelem”.

– Iskolákba és templomokba is jársz fellépni. Mit tapasztalsz, mivel másabb ott egy előadás?

– Nagyon fontos, hogy előadóként kell érzékelni a közönséget. Nem azt mondom, hogy alkalmazkodni kell, de kell érzékelni, hogy mikor, hol és mit mondunk a szövegben. Természetesen egy előadást másképp adok elő fiataloknak, mint a templomban. A templomba istenes versekből összeállított műsorokat viszek, főleg olyan lélekmelengető előadásokkal készülök, amelyek hasznosak lehetnek a ma emberé-nek. A műsoromat mindig kötöm valamilyen évfordulóhoz, eseményhez, és ezek jól megállják a helyüket a templomokban. Megannyi évforduló, amelyre jó és érdemes emlékezni, és ezekbe igyekszem becsempészni az irodalmat.

– Hány iskolába és templomba jutottál el irodalmi összeállításaiddal?

– Körülbelül száz középiskolában és nagyjából 35 általános iskolában jártam.

– Milyen előadással készülsz hozzánk?

– Humor az irodalomban című műsort tekinthetik meg Kézdivásárhelyen.

– Léptél már fel nálunk? Mennyire más a fellépni szórványban, mint például nálunk?

– Szórványban szó szerint isszák az ember szavait. Nem mondom, hogy máshol nem, de ott kivételesen. A szórványban a legészakibb helység, ahová eljutottam, Hosszúmező volt az ukrán–román határon, ahol még 70 százalékban magyarok élnek. Felléptem műsorommal Temesvár környékén, a barcasági csángómagyarok között, Brassó és Kézdivásárhely környékén, és azt tapasztalom, óriási igény van az irodalmi estekre, de mindenhol van igény az irodalomra. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés