Kerékpártolvajt ért tetten egy 27 éves, sepsiszentgyörgyi fiatalember, az esetet pedig megosztotta lapunkkal. A rendőrség szerint az a legnagyobb gond, hogy a kárvallottak nem mindig jelentik be a lopást.
2017. május 18., 00:272017. május 18., 00:27
Kerékpártolvajt ért tetten egy 27 éves, sepsiszentgyörgyi fiatalember, az esetet pedig megosztotta lapunkkal. A rendőrség szerint az a legnagyobb gond, hogy a kárvallottak nem mindig jelentik be a lopást.
Olvasónk a múlt csütörtökön, a Grigore Bălan sugárúton található tömbház előtt figyelt fel egy, a környéken ólálkodó kiskorú suhancra, aki az autókba is bekukucskált. A fiatalember éppen munkahelyéről kerekezett haza pár percre, és biciklijét a tömbházzal szembeni kerítésnek támasztotta.
– Nem először járok el így, nem is gondoltam arra, hogy lekössem az amúgy nem nagy értékű kétkerekűmet. A lépcsőház bejáratán belépve visszanéztem, és megláttam a suhancot, ahogy óvatosan a bicikli felé veszi az irányt. Megvártam, míg elkezdi piszkálni, aztán kirohantam, és elkaptam a frakkját – részletezte.
A tolvaj menekülésre fogta, panaszosunk pedig nem akart erőszakoskodni, nehogy még neki gyűljön meg a rendőrséggel a baja, így az illető meglógott.
– Az esetet nem jelentem, mert nem volt amit. Amúgy is az ő szava lett volna az enyém ellen. De egy biztos, ezen túl lekötöm a bringát, még akkor is, ha csak pár percre ugrok be valahová – vonta le a tanulságot.
Tolvaj-Marin Nicoleta, a megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre elmondta, Sepsiszentgyörgyön a tavalyi adatokhoz képest csökkent a biciklilopások száma, ami annak is betudható, hogy az elmúlt esztendőben egy szervezett, brassói banda ténykedett a városban, ám sikerült őket lebuktatni. Amúgy a lopások 70%-ában sikerült visszaszerezni a bringákat.
Vannak olyan esetek, amelyeket nem jelentenek: hiszen jelenleg is több kétkerekű várja gazdáját a rendőrség udvarán, tudtuk meg a szóvivőtől.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!