A román főváros mellett Brüsszel, München, Varsó, Vilnius, Luxemburg és a spanyolországi Leon is pályázott arra, hogy otthont adjon ennek az intézménynek. A nyertes pályázatról szavazás alapján döntöttek, a végső szavazáson Bukarest 15, Brüsszel 12 voksot kapott.
A Kiberbiztonsági Központ lesz az első európai ügynökség Románia területén.
A tagországok szavazás útján döntöttek erről, az eljárás csütörtök reggel ért véget - jelenti ki közleményében a tárca, leszögezve, hogy az ország számára ez történelmi jelentőségű döntés, mivel ez az első struktúra, amelynek Romániában lesz a székhelye és "a siker annál relevánsabb", mert "erős versengés" folyt több tagország között.
"Ezzel a döntéssel elismerték Románia elkötelezettségét az európai projekt iránt és a szakértelmet, amellyel az ország rendelkezik a digitális ágazatban és a kiberbiztonság területén" - hangsúlyozta a szaktárca.
Klaus Iohannis államelnök csütörtöki Twitter-üzenetében üdvözölte Románia diplomáciai sikerét, úgy vélve, hogy a központ Bukarestben való megnyitása rendkívüli lehetőséget nyújt arra, hogy hozzájáruljunk az összes EU-tagország kibernetikai biztonságához.













Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!