Beválogatták Lőrincz Róbert Enescu-portréját a híres román zeneszerzőről elnevezett európai rangú fesztivál kísérőrendezvényének számító, Enescu képei című képzőművészeti tárlat alkotásai közé.
2019. szeptember 17., 00:062019. szeptember 17., 00:06
A napokban zajló fesztivállal párhuzamosan megnyílt kiállítás képeit szeptember 22-ig lehet megtekinteni a bukaresti Nemzeti Könyvtárban.
Lőrincz Róberttel „nem tévedett” a helyi tanács, hisz a Plugor Sándor Líceum tizedik osztályos diákjaként, 2011-ben, a város 550 éves fennállása alkalmával rendezett ünnepségen kiemelkedő eredményeiért kitüntetésben részesítette. Róbert ebből az alkalomból egy saját festményt adományozott a városnak.
2013-ban megnyerte a Carmen Silva fiatal tehetségek versenyét, és munkáiból kiállítás nyílt a sinaiai Pelişor-kastélyban.
Lőrincz Róbert 2014-ben maximális osztályzattal, elsőként jutott be a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem festészeti karára, 2017-ben diplomázott, majd 2019-ben fejezte be mesteri tanulmányait.
A tervek szerint munkáiból – köztük az Enescuról készült ceruzarajzportréból – ősszel nyílik kiállítás a sepsiszentgyörgyi Míves Házban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!