„Takarodjon a látókörömből”

barni

2017. február 20., 00:022017. február 20., 00:02

No, Czegő „uram”, ilyen mélyre csak a legnyomorultabbak vagy a leggerinctelenebbek süllyednek. De ha nem bizonyítja a most nyilvánosságra hozott állítását perdöntő módon, könyörtelenül beperelem hitelrontás címén vagy valami más hasonló, jogilag „illő” címen. Czegő elvtárs! Nekem mindig volt annyi „tinta” a tollamban, hogy ne szoruljak rá másoktól lopni! A tények:

– én a Megyei Tükörnek csak valamikor 1981 táján „dolgoztam” be – kötelező egyetemista nyári gyakorlatként,

– verset a Megyei Tükörben 1990 előtt se közöltem,

– novellát alig írtam életemben, így azt oda se vihettem, mert máshol sem közöltem,

– a „70-es évek végén” „utolsó éves egyetemista” már csak azért sem lehettem, mert én 1982-ben végeztem.

Lehető magyarázat:

– volt egy MÁSIK „papfiú”, akiről kiderült, hogy plagizált akkoriban, de az nem én voltam,

– kevesebb alkohol, s több jóindulat használ az egészségnek és a memóriának is!

A perig pedig takarodjon a látókörömből, kitörlöm még az emlékezetemből is, nemcsak az ismerőseim közül. Eddig tiszteltem. Mostantól megvetem. De hát, íme, hogy nem véletlen, hogy aki „zsoldossá lesz”, az azt ír, amit mondanak neki, vagy – ez a jobbik eset – kegyednek elment a józan esze…

Tehát: van két hete, hogy előálljon a bizonyítékokkal. Ha ezt nem teszi meg, beperelem, s arra mérget vehet, hogy a pert meg is nyerem, mert azon kevés novella, amit írtam, az mind a saját tollamból és agyamból fakadt.

Én kegyednek (úgy látszik, ez is nagy tévedés volt!) egyszer adtam csak valamit, az pedig az 1985-ben megjelent „töredékes emlékirat” című kötetem volt! Mert akkor még tiszteltem. Most viszont: visszakérem a kötetet vagy az árát (A Vatera-nevű helyen most 2400 ft)! A szesz veszélyes játékszer, nem gyermekek vagy elmeileg túlérzékenyek kezébe való (kés, villa, olló… szesz…).

Ami tény: Czegő Zoltán most (zsoldért cserébe, vagy csak bomlott emlékezete miatt) „kiírta”/törölte magát a szavahihető tollforgatók sorából.

Őszinte megvetéssel: Horváth Alpár

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust