„Számomra a zenélés a minden”

A budapesti Magyarság Háza ebben az évben is számos eseménnyel készül a Nemzeti Összetartozás Napjára. A budai várban ma kezdődő és vasárnapig zajló rendezvénysorozat fellépői között találjuk a kézdivásárhelyi Bejan Norbertet is, aki olyan nevek mellett szerepel a zenei programban, mint például az Ismerős Arcok, a Kormorán és a Holdviola. Ennek apropóján kérdeztük a fiatal zongoristát.

– Mit jelent számodra, hogy felkérést kaptál a Nemzeti Összetartozás Napján való szereplésre?

– Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy beválogattak ebbe a programba, nagy öröm, és egy új kihívás jó emberekkel, nagy zenészekkel együtt fellépni.

– Mikor, hol születtél, hol jártál iskolába?

– 2000. szeptember 20-án születtem Kézdivásárhelyen, I. osztálytól a Molnár Józsiás Általános Iskola padjait, illetve zongoráit koptattam.

– Minek, kinek a hatására kezdtél el érdeklődni a zene, a zenélés iránt?

– Mivel szüleim zeneszerető emberek, és édesapám is zenéléssel foglalkozik, nem volt nehéz úgymond „megfertőződni”. Még mielőtt I. osztályos lettem, apukám kérdezte meg, bármiféle különösebb előzmény nélkül, hogy lenne-e kedvem zenét tanulni, merthogy abban az évben indult a Molnár Józsiás-suliban a zenetagozat. Erre egyértelmű igen volt a válaszom. Pici korom óta a gitár volt az a hangszer, amit el tudtam volna képzelni sajátomként, de mivel akkor nem indult gitár tanszak az iskolában, ezért a zongorázásra esett a választás.

– Hogy emlékszel vissza, hány éves lehettél, amikor megfogalmazódott benned, hogy hangszeren szeretnél játszani?

– Bennem azelőtt nem fogalmazódott meg, hogy eldöntöttem, zenével szeretnék foglalkozni. Inkább úgy voltam vele, hogy szeretem a zenét, a mindennapok része, de nem foglalkoztatott, hogy én is zenélnék, amíg nem mentem be az első zongoraórára, Diaconu Mónika zongoratanárnőhöz. Akkor kezdődött úgymond a zenei élet, szerelmes lettem a zongorába, és már akkor tudtam, a zene, a zenélés életem meghatározó része lesz.

– Volt-e kitérő más hangszerek felé, vagy azonnal tudtad, hogy te ezt szeretnéd?

– Persze, volt nálam is kitérés más hangszerek irányába, de csak kíváncsiságból. Kipróbáltam a klarinétot, furulyáztam, és még a gitár is került a kezembe, de a zongora maradt az első számú hangszer.

– Mit jelent számodra a zenélés, hogyan éled meg?

– A zenélés most már a minden az életemben, el sem tudnám képzelni, hogy anélkül kezdjek valamit is. A zenével érzéseket, gondolatokat és lelkiállapotokat próbálok a hallgatóságnak átadni, megosztani, de inkább közölni. Ezek az érzések belülről jönnek, és a saját szerzeményekben mutatkoznak meg igazán.

– Egyértelmű választás volt, hogy a jazz, a blues felé fordulsz?

– Számomra nem volt egyértelmű a jazz, mivel klasszikus zongorát tanultam nyolc évig. A műfajjal való ismerkedés egy gyerekzenekar, a Jazzkaláka által valósult meg. Összeültünk gyerekekül, egy komplett zenekar, a többiek már javában ismerték és alapszinten játszották is, aztán engem is nagyon megfertőzött a rögtönzés miatt. Rájöttem, hogy nincs megkötve a kezem az improvizációban és az egyéni zenei stílus kialakításában, ami tényleg 100%-ig belőlem jön. Ugyanez a klasszikus zenéről nem mondható el, mert ott az előadónak azt kell játszania, ami le van írva a kottában. A jazz-darab témájának eljátszása után improvizáció következik: ami jön, az jön. És mivel én nagyon az egyéni stílus híve vagyok, ezek után nem is volt kérdés, hogy a jazz-zenével fogok foglalkozni. De ugyanúgy játszom klasszikust továbbra is, csak nem akkora intenzitással.

– Hogy értékelnéd a mai fiatal nemzedék zenei ízlését, a mai zenei kínálatot?

– A mai zenei ízlés nagyon változatos, szinte minden stílusnak megvannak a maga fiatal rajongói – ez alatt a saját korosztályomat értem. És szerintem ez a jó, én a zenei stílusokkal is úgy vagyok, hogy mindent meghallgatok, ami minőségi zenének mondható. Sokan úgy vélekednek, hogy a 21. század nemzedéke, amelybe én is beletartozom, nagyon rossz irányba halad. Én nem értek ezzel egyet, mert ahogy a technológiák és minden más fejlődik, úgy a zenének is fejlődnie kell, és ahogy minden korszaknak megvannak a saját stílusai, úgy a 21. századi zenét is el kell fogadni. Lehet, most sokan azt mondják, hogy a hip hop nagyon rossz zenei stílus, de nem így van, hiszen az is egy érzés, egy külön világ, amelyet ha megért az ember – és ez a többi stílusra is vonatkozik –, akkor jön rá: hú, ez nem is rossz!

– Hivatásod is ez, zenét tanulsz. Hogyan látod mostani iskoládat, mit nyújt neked, miként épül fel egy napod?

– 10. osztályos tanuló vagyok, két éve a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban próbálom elsajátítani a jazz csínját-bínját. Ugyanúgy, mint az átlag középiskolások, én is tanulok minden közismereti tárgyat (matek, biológia, fizika stb.), ezek mellé még jön pluszban a zene, ami esetemben a jazz-zongora tanszak. Egy átlagos napom reggel 8-kor indul, amikor elkezdődik az első óra, a délelőttömet közismereti tárgyak építik föl, átlagban 13-14 óráig, ezután következik a nap érdemi része: zongoraóra, zenekari gyakorlat, elméleti órák stb.

– Milyen zenei projektekben vettél részt eddig, milyen fellépésekre emlékszel szívesen?

– Szerencsés embernek tartom magam, mert szinte minden olyan zenei stílusban kipróbálhattam magam, amiben szerettem volna: jazz, blues, klasszikus és rockzene. Mindegyik fellépésre szívesen emlékszem, de ha mégis ki kellene emelnem egy párat: a 2015-ös Gastroblues Fesztiválon (Paks) Tátrai Tiborral és a Soulbreakers zenekarral játszhattam együtt! A másik nagyon kedves emlék a 2016-os saját karácsonyi koncertünk a Jazzkaláka zenekarral.

– Jelenleg milyen zenekarban játszol, és annak milyen jövőt képzelsz el?

– Jelenleg nem játszom zenekarban, duóban működöm együtt egy nagyszerű énekes hölggyel, Márkus Lizával.

– A zongorán, zenélésen kívül minek van még fontos szerepe az életedben? Hobbik, érdeklődési területek…

– Nagyon szeretek horgászni, a természetben barangolni, ihletet gyűjtögetni. De a sportokat sem vetem meg, nagyon szeretek pingpongozni és focizni.

– Hol látod magadat tíz év múlva a szakmában és magánéletedben?

– Igazándiból jó lenne, ha előrelátnék tíz évre, mert akkor tudnám, mit csinálok jól vagy rosszul. Célokat tudok inkább mondani, amelyek egyértelműen a Liszt Ferenc Zeneakadémia elvégése, és a zenei életben való további munka.

– Tervezel-e itthon, Székelyföldön élni?

– Nagyon húz haza a szívem, mert hiányzik az otthonlét, de ez a döntésem sok tényezőtől függ majd.