„Sokan művészként ismernek”

Kalabér Tímeát akkor ismertük meg közelebbről, amikor a március 15-i előadásunkhoz készített gyönyörű grafikákat, azóta is nyomon követjük tehetségét.

Tamás Réka

2020. december 10., 00:162020. december 10., 00:16

– Mesélj, pontosan te mivel is foglalkozol?

– Jelenleg a Wameleon Design grafikusaként dolgozom, reklámgrafikák tervezésével és kivitelezésével foglalkozom. Ezek mellett meg festek és saját grafikákat is készítek.


– Miket szoktál festeni?

– Legtöbb festményem emberi alakokat, képzeletbeli személyeket ábrázol, melyek megtestesítik az ember különböző hangulatát, vágyait, illetve érzéseit. Igyekszem az embernek azt az oldalát bemutatni, ami szemmel nem látható. A festészet mellett a grafika is meghatározó szerepet kap az életemben. Újabban már digitálisan rajzolok, de fontosak maradnak számomra a hagyományos grafikai technikák is, mint például a tusrajz, az aquarell, a szénrajz, valamint a ceruzavázlat, hiszen ezen alapszanak a modern grafikai eszközök.


– Mit jelent számodra a festészet, az alkotás?

– A festészet nekem olyan, mint a meditáció. Mikor elmerülők egy munkában, elzárkózom egy kis időre a valóságtól, és saját lelki világomba tekintek. Egyetértek az absztrakt expresszionistákkal, akik épp oly fontosnak tartották az alkotás folyamatát, mint a végeredményt. Már nem keresem, nem akarom leutánozni a valóságot, hanem olyan formában akarom megmutatni, ahogyan az a mindennapi életben nem látható.


– Milyen a munka egy designer irodában? Mi a te feladatod?

– Egy dizájner irodában sosincs unalmas nap. Az én feladatom a személyre szabott grafikák, ka­ba­lák, logók, figurák megrajzolása, valamint reklámillusztrációk, háttérelemek megtervezése.


– Szeretnél művész lenni?

– Számomra inkább az a kérdés, hogy mikor válik valaki művésszé. Szerintem tehetségtől függ, és ha van kellő tapasztalat és kitartás, akkor bárki művész lehet, elvégre ez is egy olyan szakma, amit folyton gyakorolni kell, és amiben folytonosan fejlődhetünk. Engem már sokan művészként ismernek, viszont soha nem vagyok elégedett a pillanatnyi teljesítményemmel, mindig a fejlődés van előttem, mindig szeretnék többet dolgozni és ismertebbé válni a munkáim által grafikusként és festőként egyaránt.


– Hol látod magad, mondjuk öt év múlva?

– Remélem, hogy szintet lépek, több munkával és több kiállításon szeretnék részt venni szerte Erdélyben, de akár külföldön is. Egyik kitűzött célom az, hogy beilleszkedjek az itthoni képzőművészek köreibe, és itthon is értékeljék a munkásságomat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés