„Semmi kedvem könyökölni”

– Tamási Áron egyik színpadi műve, az Énekes madár ihlette meg a Móka című előadás létrejöttét, amit az Udvarhely Néptáncműhelynél rendez. Mesélne erről az előadásról? Honnan jött az ötlet?

– Számomra Tamási Áron fontos író, hiszen eddigi pályafutásom alatt tíz Tamási-mű színrevitelében voltam társalkotó, zeneszerző és gyakran egyben koreográfus is. Két önálló, általam rendezett Tamási-darabot is jegyzek, 1997-ben az Ábelt, 2005-ben az Ördögváltozást, mindkettőt a Háromszék Táncegyüttesnél alkottam, mindkettőnek zeneszerzője és koreográfusa is voltam. Tamási Áron talán legizgalmasabb, legjobb színpadi művének tartom az Énekes madár címűt. A szerző a művét székely népi játéknak nevezi, ami maga után vonja a néphagyomány, a népzene és néptánc eszköztárának felhasználását. Az Énekes madár táncszínházi magvalósítását az Udvarhely Néptáncműhely tánckarának olyan karakteres, táncos egyéniségei inspirálták, mint Antal József Szereda, Antal Kati, Fülöp Csaba és Sipos Réka.

– Több előadást is rendezett már a néptáncműhelynek. Melyik ezek közül ön számára a legmeghatározóbb és miért?

– Az elmúlt néhány évben két előadást rendeztem, alkottam az Udvarhely Néptáncműhelynek, az Apám tánca (2017) és a Kiáltó szó (2018) után ez lesz a harmadik bemutatóm, a Móka, népi játék Tamási Áron nyomán. Mindhárom előadásomat egyformán szeretem, mindegyiket fontosnak tartom, de most a legújabb a kedvencem.

– Orendi István igazgató hívta Székelyudvarhelyre, és ön ment. Hogyan látja az Udvarhely Néptáncműhely helyzetét az erdélyi hivatásos együttesek sorában?

– Az Udvarhely Néptáncműhely a legkisebb létszámú társulat az erdélyi hivatásos együttesek között, de ez csak létszám, és nem jelent semmiképpen kisebb színvonalat. Amióta együtt dolgozom az udvarhelyiekkel nagyon sokat alakultak, sokat fejlődtek. Munkamódszeremmel, úgy gondolom, én is hozzájárultam a tánctudásuk gyarapításához, és magasabb szintű tánctechnikai tudá-sukhoz. A sok és szakirányú munka meghozza a gyümölcsét. Az egy másik kérdés, hogy Székelyudvarhelyen miért nem lehet létrehozni és fenntartani egy nagyobb létszámú hivatásos táncegyüttest, ráadásul úgy, hogy az Udvarhely Néptáncműhelynek nincsenek sem zenészei, sem műszaki személyzete. Ez nagymértékben megnehezíti Orendi István igazgató helyzetét.

– Hogyan látja, merre, hová vezet tovább Könczei Árpád útja?

– Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Öt évig voltam a Háromszék Táncegyüttes vezetője, majd egy idő után szintén 5 évig a Maros Művészegyüttes művészeti vezetője is, de már évek óta szabadúszó és független művész vagyok. Koreográfusként természetesen vannak még előadásterveim, de semmi kedvem „könyökölni”. Zeneszerzőként még több tervem van, sokat szeretnék komponálni, de a jelen nem igazán kedvező a mai modern, az elmúlt évtized szó- és fogalomhasználatával, kortárs zenének. Itt halkan megjegyzem, sok fiatal a modern zene fogalmát a könnyűzenére érti, ugyanakkor a 20. század utolsó évtizedeiben a művészetekben a modern fogalmát használtuk (modern zene, modern festészet, modern költészet, modern tánc) a berlini fal leomlását követően, nagyjából egy évtizednyi mosolyszünet után minden kortárs lett. Szóval van néhány olyan megrendelésem is, amit minél hamarabb be kellene fejezzek, többek között egy brácsa és egy szoprán szaxofon versenyművet. 

Tamás Réka