Brexit: Johnson a parlament megkerülésére készül

Boris Johnson brit kormányfő a parlament megkerülésére készül annak érdekében, hogy a képviselők ne tudják megakadályozni a brit európai uniós tagság jó eséllyel megállapodás nélküli megszűnését a kilépés jelenleg érvényes október 31-i határideje előtt.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 28., 13:142019. augusztus 28., 13:14

A brit közszolgálati televízió hírcsatornája szerint a július vége óta hivatalban lévő konzervatív miniszterelnök kezdeményezni fogja az uralkodónál, hogy a szeptember 3-án véget érő törvényhozási szünet után pár nappal, szeptember 10-én zárja be a parlamenti ülésszakot. Ez lehetővé tenné a kormány számára, hogy II. Erzsébet királynő csak október 14-én tartsa meg beszédét kormánya terveiről a törvényhozásban, megnyitva ezzel az új ülésszakot.

Ez szakértők szerint azt jelentené, hogy a rendezetlen Brexitet elvető képviselőknek gyakorlatilag nem lenne idejük jogszabályok elfogadtatása révén megakadályozni a kormányfőt abban, hogy akár megállapodás nélkül is kivezesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.

A kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségéért és a miniszterelnöki posztért vívott versenyben Boris Johnson rendre elzárkózott attól, hogy kizárja a parlament felfüggesztésének lehetőségét, amelyet a Brexit-folyamat közepette a politikusok és a kormány tagjai közül is többen határozottan elutasítanak, azzal érvelve, hogy a brit alkotmányos hagyományok központi eleme a parlament szuverenitása.

A brit parlamentben bevett gyakorlat a parlament felfüggesztése az uralkodó beszéde előtt, de szakértők szerint nem hetekre szólóan. A mostani esetben pedig "minden az időzítés".

Boris Johnson brit kormányfő bejelentette szerdán, hogy kezdeményezi az uralkodónál a parlamenti munka felfüggesztését október közepéig, ami szakértők szerint gyakorlatilag megfosztaná a képviselőket annak lehetőségétől, hogy jogszabályi úton elejét vegyék a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli esetleges megszűnésének.

A miniszterelnök levélben tájékoztatta a parlament alsóházának tagjait erről szóló döntéséről. Ebben közölte, arra kéri II. Erzsébet királynőt, hogy a szeptember 3-án véget érő nyári törvényhozási szünet utáni héten zárja be a parlamenti ülésszakot. Az új ülésszak a miniszterelnök tervei szerint október 14-én nyílik meg az uralkodó beszédével, amelyben ismerteti kormánya törvényhozási terveit. A képviselők ezek megvitatása és az október 17-18-án esedékes EU-csúcs után, október 21-22-én szavazhatnának a programról - jelentette be Johnson.

Bírálatok szerint a parlamenti ülésszak szokatlanul hosszúnak tekinthető felfüggesztésével a július vége óta hivatalban lévő kormányfő lényegében megfosztja a képviselőket attól, hogy jogszabályok révén kikényszerítsék a Brexit október 31-én esedékes határidejének újbóli elhalasztását. Boris Johnson határozott álláspontja, hogy a brit EU-tagság - "ha törik, ha szakad" - megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az elődje, Theresa May által az Európai Unióval elért, ám a parlament és a jelenlegi kabinet által az ír-északír határellenőrzés elkerüléséről szóló tartalékmegoldás miatt elvetett megállapodást, akár nem.

Az alsóházban többségben vannak a megállapodás nélküli Brexitet elutasító képviselők, a Konzervatív Párt pedig kisebbségben, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányoz, és így is csak egyfős többséggel.

A parlamenti ülésszak felfüggesztése gyakori a brit politikában ősszel, a három nagy párt kongresszusának idejére szólóan. Idén az első, a Brexit-ellenes Liberális Demokratáké szeptember 14-én kezdődik, a sort pedig a Boris Johnson vezette Konzervatív Párté zárja az október 2-án véget érő tanácskozással. A parlament tehát 12 nappal később ülne össze újra. Tavaly a pártkongresszusok után hat nappal, 2017-ben öt nappal már újra ülésezett az alsóház.

A miniszterelnök szerdán hírtelevízióknak nyilatkozva visszautasította az arról szóló vádakat, hogy nem marad elég idő megvitatni a Brexittel kapcsolatos lehetőségeket, és arról beszélt, hogy kormánya rendkívül nagyratörő programmal áll elő, többek között az állami egészségügyi szolgálatra (NHS), az infrastrukturális fejlesztésekre és az oktatásra vonatkozóan. Hangsúlyozta, ideje a Brexit utáni időkre szóló tervekre összpontosítani.

A parlament jelen körülmények között, október közepéig való felfüggesztését hevesen bírálták az ellenzék soraiból, azt hangoztatva, hogy sérti a brit alkotmányosság központi elemét, a parlament szuverenitását. A Liberális Demokraták soraiból casus bellinek nevezték a lépést, a párt vezetője a parlamenti ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn előrehozott választásokat sürgetett, a Labour helyettes vezetője, Tom Watson pedig "a demokrácia elleni egészen botrányos támadásnak" nevezve szintén elítélte, mint ahogy a Skót Nemzeti Párt élén álló Nicola Sturgeon is. A skót miniszterelnök egyúttal sürgette a képviselőket, hogy fogjanak össze a kormányfő terveinek megakadályozására, és úgy fogalmazott, hogy "sötét nap lehet ez a demokrácia számára".

Kifogásolták a lépést a kormányzó Konzervatív Párt soraiból is. Philip Hammond, a Theresa May vezette kormány pénzügyminisztere, aki határozottan ellenzi a rendezetlen Brexitet, "mélyen antidemokratikusnak" nevezte, John Bercow házelnök pedig "alkotmányos gyalázatként" jellemezte. Szerinte "teljesen nyilvánvaló", a kormányfő azt akarja megakadályozni, hogy a parlament megvitathassa a Brexitet, és teljesítse kötelességét az ország sorsának alakításáról.

Bírálatok érték a kormányt amiatt is, hogy politikai harcokba rángatja az uralkodót.

A Skóciában üdülő királynő a hírek szerint még szerdán megvitatja tanácsadó testületével (Privy Council) a kormány kérését. Szakértők szerint az uralkodó rendkívül konzervatív a tekintetben, hogy távol tartja magát a politikától, különösen a pártpolitikától, és jelképesnek tekinthető szerepe azt diktálja számára, hogy elfogadja a kormány kérését.

II. Erzsébet brit királynő jóváhagyta Boris Johnson brit miniszterelnök tervét, nevezetesen, hogy függesszék fel a parlament ülésezését egy bő hónapra, október 14-ig – adták hírül szerda délután a királynő tanácsadói.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés