Brexit: az ellenzék törvénytervezetet terjeszt be a megállapodás nélküli kilépés ellen

A brit ellenzék a jövő héten törvénytervezetet terjeszt be annak megakadályozására, hogy a konzervatív párti brit kormány megállapodás nélkül léptesse ki Nagy-Britanniát az Európai Unióból.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 02., 09:042019. szeptember 02., 09:04

Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta, hogy a kezdeményezés kifejezett célja a brit EU-tagság rendezetlen megszűnésének lehetetlenné tétele.

Starmer részleteket a tervezet tartalmáról nem ismertetett, hozzátette ugyanakkor: elfogadása esetén a törvény kötelezné Boris Johnson miniszterelnök kormányát arra is, hogy kezdeményezze a Brexit október 31-i határidejének elhalasztását az Európai Uniónál.

Johnson a minap bejelentette, hogy kormánya szeptemberben lezárja a parlament jelenlegi ülésszakát, és október közepén - alig két héttel a jelenlegi Brexit-határidő előtt - új kormányprogramot hirdet. E forgatókönyv alapján, a hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet királynő ismertetné Johnson kormányának törvényalkotási és cselekvési programját. Ennek időpontját a kormány október 14-ére tűzte ki.

Johnsont az ellenzék részéről, sőt a Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy e lépéssel a Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarja korlátozni, igyekezve elejét venni éppen annak, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői önálló törvényalkotással próbálják megakadályozni a rendezetlen kilépést.

A kormányfő azonban rendre cáfolja ezeket a vádakat, mondván: a lépésnek nincs köze a Brexithez, a cél egy teljesen új kormányprogram meghirdetése, olyan központi célkitűzésekkel, mint az állami egészségügyi szolgálat (NHS) fejlesztése, a szociális ellátások bővítése és az infrastruktúra fejlesztése.

Sir Keir Starmer azonban a vasárnapi BBC-műsorban kijelentette: Johnsonnak nincs választói felhatalmazása erre, sem arra, hogy megállapodás nélkül kivezesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból.

A vezető munkáspárti politikus hangsúlyozta, hogy a kilépésről döntő 2016-os népszavazáson sem a rendezetlen Brexitre voksoltak a brit választók, "ez a lehetőség nem szerepelt a szavazólapon".

Boris Johnson sokszor hangoztatott álláspontja az, hogy a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az előző miniszterelnök, Theresa May által az Európai Unióval tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem.

Johnson rendszeresen hangoztatja azt is, hogy kormánya megállapodással szeretne kilépni az EU-ból, de az eredeti megállapodást újra kell tárgyalni, úgy, hogy ne szerepeljen benne az a tartalékmegoldás - backstop -, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza.

E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha - illetve amíg - nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a tartalékmegoldás alkalmazását.

Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója a The Sunday Telegraph című vasárnapi brit konzervatív lapban megjelent írásában megerősítette azt az uniós álláspontot, hogy nem lehetséges a backstop-záradék eltávolítása a kilépési megállapodásból.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés