Brassóban szenvedett egygólos vereséget a KSE focicsapata

A Kézdivásárhelyi SE szombaton a Brassói ACS Kids Tâmpa otthonában egygólos vereséget szenvedett a labdarúgó III. Liga 5. csoportja alapszakaszának 16. fordulójában.

barni

2024. március 10., 09:402024. március 10., 09:40

Az első félidőben a házigazda alakulat játszott jobban, uralva a mezőnyt, ennek megfelelően meg is szerezték a vezetést a 30. percben.

A második játékrészben a kézdivásárhelyi kék-fehérek ragadták magukhoz a kezdeményezést, többször veszélyeztetve Popa kapuját, ám nem sikerült egyenlíteniük. A 46. percben Agafiței találta magát egyedül a kapussal szemben, ám 16 méterről mellélőtt, a hosszabbítás harmadik percében pedig Cîrstian fejese tévesztett célt.

Jól álltunk a pályán a második félidőben, azonban úgy érzem, nem volt kellő önbizalma a játékosoknak. De valószínű, hogy a következő játékok során visszanyerik ezt” – nyilatkozta lapunknak Rancz Lajos klubelnök.

A következő fordulóban a KSE hazai pályán fogadja a Viitorul Curița csapatát. „Csak a győzelem jöhet szóba” – hangsúlyozta a vezető.

ACS Kids Tâmpa – Kézdivásárhelyi SE 1–0 (1–0)

ACS Kids Tâmpa: Popa – Necula, Grideanu, Stăncuțu, Bordea, Moldovan, Goșman, Plăiașu, Zota, Antone, Nechita.

Cserék: Alexa, Rojniță, Vlad, Nicolau, Clinci, Clinciu, Tenică. Edző: Negoiță Liviu

KSE: Albert Hunor – Zöld Hunor, Gergely Alpár, Bînță Ionuț, Gajdó Tamás, Sütő Zalán, Agafiței Antonio Ștefan, Turcu Cosmin, Cîrstian Bogdan-Liviu, Botorok János, Perenyi Adrian.

Cserék: Bunduc Gabriel, Fülöp Zalán, Demeter Levente, Keresztély Ákos Hunor, Fábián Róbert Levente, Albu Erik Attila, Bandi Álmos, Ketesdi Nimród, Veres Róbert. Edző: Călin Moldovan

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust