
Miután tavaly novemberben beindult a falugazdász-hálózat, Székelyföldön összesen huszonnégy, Kovászna megyében hat szakember segíti a gazdák munkáját.
2019. január 31., 00:142019. január 31., 00:14
– A falugazda elsődleges és legfontosabb feladata, hogy feltérképezze illetékességi területét: pontosan tudja, hogy hol, hány gazda van, és azok mivel foglalkoznak. Második körben az a feladata, hogy minden olyan gondot megoldjon, amivel a gazda szembesül. Ebben természetesen az is benne van, hogy összetettebb probléma esetén segítséget kér „magasabb” szintekről – vázolta az elvárásokat Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Háromszéken a tervek szerint két területen lehet pályázni: mezőgazdasági nagyberuházásra, ami elsősorban a feldolgozóipart és élelmiszergyártást segítené, előnyben részesítve a különböző szövetkezeti formákat, majd a kis- és középvállalkozók számára írnának ki tevékenység bővítésre fordítható, maximum 15 ezer euróig terjedő, de minimis típusú pályázatokat. A területi felelősök: Sepsiszéken Vass Rezső, Kézdiszéken Simó Tamás és Bakó Gabriella, Erdővidéken Nagy István Csongor és Mihály Zsuzsanna, Orbaiszéken meg Bokor Gábor, aki egyben az egész hálózat kommunikációs vezetője is.
A falugazdászok feladata a magyarországi finanszírozású pályázatokkal kapcsolatos tanácsadás is – mondta el érdeklődésünkre Orbán Miklós, a székelyföldi falugazdász-hálózatot működtető Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesületének alelnöke. A csoportos vagy egyéni szaktanácsadást a gazdák igénye szerint szervezik meg. Így például február első felében Barátoson a talajok tápanyag-utánpótlása lesz a téma. A Csernátonban és Nagybaconban tartandó csoportos szaktanácsadáson a gyümölcsfák metszésével, a szükséges kezelésekkel ismerkedhetnek az érdeklődők. A szaktanácsadás során hangsúlyt fektetnek a gyakorlati bemutatókra is.
Hamarosan a tapasztalatcserét célzó farmlátogatásokat is szervezni kezdik a falugazdászok. Olyan gazdákat kívánnak felkeresni, akik a mezőgazdaság valamelyik ágazatában kiemelkedő, példaértékű munkát folytatnak, alkalmazkodtak vagy átállásban vannak az újszerű, piacorientált gazdálkodás követelményeihez. Tervezik gépi fejésre berendezkedett vagy épp húshasznú állatokat tenyésztő juhászatok meglátogatását, húsmarhára szakosodott gazdaságokkal való ismerkedést, de az érdeklődőket precíziós gazdálkodást folytató növénytermesztési farmokra is elviszik. Olyan gazdacsoportokat is felkeresnek, akik közösen próbálják végezni a termeléssel, értékesítéssel kapcsolatos tevékenységeket.
A magyarországi pályázatokkal kapcsolatban Orbán elmondta, a falugazdászok útmutatást nyújtanak azok elkészítéséhez, de erre csak a kiírás után kerülhet sor. Addig is lehet tájékozódni a korábbi pályázati kiírásokról, amelyek Maros Kolozs és Beszterce-Naszód megyék egy részére voltak érvényesek. A falugazdászok az elmúlt időszakban felvették a kapcsolatot a pályázatok iránt érdeklődő gazdákkal, elkészült az adatbázis; ahogyan újdonságok lesznek, mindenkit értesítenek a tudnivalókról – magyarázta Orbán.
Az év első periódusában a falugazdászok a Magyarország kormánya által meghirdetett erdélyi gazdaságélénkítő program keretében meghirdetett nagypályázatok népszerűsítésében is részt vettek. Az eredmény nem maradt el, közel húsz gazda regisztrált pályázásra, a megírt pályázatok által feltételezett befektetések értéke több millió euróra rúg.
Erdély András, Nagy Sz. Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!