
2022. szeptember 08., 00:112022. szeptember 08., 00:11
Jó ideje hozzáláttak az alsólemhényi Alszeg és Kismező utcák, illetve a felsőlemhényi 2B jelzésű községi út korszerűsítéséhez, a PNDL2 nevet viselő országos fejlesztési program keretében nyertes pályázat támogatásával. „Alsólemhényben az alsó szakaszon lassan aszfaltozásra kész az út, a kivitelező megígérte, hogy idén rákerül az aszfaltszőnyeg. Felsőlemhényben is felszedték az eddigi útburkolatot, jelenleg az alap megerősítésén és feltöltésén dolgoznak, emellett az itt található két hidat is újraépítik. Egyiket már elbontották, és amint az áramszolgáltató vállalat emberei elköltöztetik a villanyvezetékeket, a másikhoz is hozzálátnak” – sorolta Jénáki Csongor.
Járható út mielőbb
Nyáron lapunkhoz panaszlevél érkezett, melyben olvasónk a felújítás miatt járhatatlanná vált felsőlemhényi út állapotát, legfőképpen meg azt rótta fel az illetékeseknek, hogy nem haladnak a munkával és nem tájékoztatják a lakosságot az egyes munkafázisokról. „Az almási és felsőlemhényi utak kereszteződésétől a hídig elvégezték a felújítandó út szintezését, így az már járható, és amint a korábban említett felső szakaszt is feltöltik, ott is hasonló lesz a helyzet. Mi is ezeken az utakon kínlódunk, és a lakosság türelmét kérjük, hiszen ahhoz, hogy végre jó úton közlekedhessünk a településen, ezeket a munkafázisokat el kell végezni. Épp, mint a meszelés esetében: kényelmetlen és kellemetlen, amikor ki kell üríteni a lakást, ám, amikor elkészül, szép és jó lesz” – fejtette ki a polgármester. Az elöljárótól a felújítás határidejéről is érdeklődtünk. „Jövő év decemberében kell átadniuk a felújított útszakaszokat, ebbe a vízelvezető árkok kialakítása is beletartozik. Minden a kivitelezőtől függ, ám bízom benne, mielőbb járhatóvá válnak ezek az utak és aszfaltburkolat kerül rájuk.”
A Veresvíz felé vezető mintegy 700 méter hosszú „senki útja” felújítását is befejeznék. Tavaly alapozták az útszakaszt, idén tavasszal elhelyezték az átereszeket. Júliusban aszfaltoztak volna, ám a korábban említett útburkolat-bontás miatt a nagy gépekkel nem lehetett megközelíteni a helyszínt, de reményeik szerint hamarosan befejezhetik a megkezdett munkát.
Megnövekedett vízhozam
A Szent Mihály-hegyi római katolikus, barokk műemlék templom felújításával jól haladnak, és az önkormányzat munkatársai az odavezető út rendbetételén dolgoznak. „A felsőlemhényi kultúrotthon melletti terület térrendezése megtörtént, jelenleg az alsólemhényi iskola udvarának térkövezését, csinosítását végzik.”
A nyári szárazság Lemhényben is nyomokat hagyott. „A vízhiány településünkön is gondot okozott. Kikértük szakemberek véleményét a vízmennység növelését illetően. Terepszemléjük után azt mondták, a meglévő két mélykutat takarítsuk ki. A homoktalanítás után, mivel egyik kútban három-, míg másikban monofázisú vízpumpa üzemelt, azt javasolták, utóbbit is cseréljük háromfázisúra. Ez néhány hete megtörtént, így a vízmennyiség jelentősen növekedett, és bízom benne, hogy a jövőben nem lesznek az idei nyáron tapasztaltakhoz hasonló gondjaink. Amennyiben mégis, úgy újabb kút fúrásával oldanánk azt meg”, hangsúlyozta.
Az elöljáró elújságolta: hamarosan megnyílhat a felsőlemhényi orvosi rendelő és a település nemsokára önkéntes tűzoltó-alakulattal is büszkélkedhet. „Pályáztunk a tűzoltószertár felújítására, emellett egy ifjúsági ház felszerelésére is. A tanács épületében levő alsólemhényi orvosi rendelő felújítását célzó pályázat elbírálásra vár, az Anghel Saligny Országos Fejlesztési Programhoz benyújtott, szennyvízcsatorna-hálózat bővítését célzó pályázatunk kedvező elbírálásban részesült. Ugyanezen program keretében a metropolisz-övezeten belül a gázhálózat-bővítést is megcéloztuk, ugyanakkor a helyreállítási alaphoz (PNRR) benyújtottuk az iratcsomót egyebek mellett a felsőlemhényi egykori óvoda épületének felújítására” – sorolta a jövőbeli terveket az elöljáró.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!