„Otthonról hozom a példát”

– Mi motiválta abban, hogy a politizálás felé forduljon? Melyek voltak az első lépései ebben az irányban?

– A közért, a közösségemért tenni mindig is motivált. Talán otthonról hozom a példát, édesapámat látva, aki évekig tisztességesen dolgozott, és mellette társadalmi munkát is végzett. Nyelviskolámnál rendszeresen szerveztem játékgyűjtési akciókat a gyerekekkel és a szülőkkel, és mindig jó helyre kerültek az adományok. Aztán évekkel ezelőtt megkeresett Barti Melinda, hogy terveznek alakítani egy nőszervezetet Kézdivásárhelyen, és szeretnék-e ehhez a kezdeményezéshez, majd később a csapathoz tartozni. Válaszom egyértelmű igen volt, és az évek alatt bebizonyosodott, hogy nem döntöttem rosszul.

– Milyen tapasztalatokat szerzett, milyen visszajelzéseket kapott a nőszervezetben töltött időszak alatt?

– Nőszervezetben tevékenykedni felemelő és megtisztelő, minden egyes projekt kihívás. Első körben talán az fogalmazódott meg bennem, hogy fogok-e tudni újra csapatban dolgozni. Úgy gondolom, elég nagy a munkabírásom, és jó érzés volt megvalósítani az elmúlt évek nagy volumenű projektjeit, melyekkel sok nőt, több korosztályban is meg tudtunk szólítani. Ehhez kellett egy erős csapat: Fejér Melinda, Balázs Orsolya, Sárkány Hanna, Mucsi Enikő, Csont Ágnes, Gáspár Csilla személyében, hogy csak pár elnökségi tagot említsek, de mellettük még nagyon sok lelkes önkéntes segítette a munkánkat. Kulturális és sportrendezvények mellett illemtantábort is szerveztünk, az összegyűlt összegeket mindig jótékonysági célra fordítottuk.

– Nőként, anyaként más szemmel nézi-e a város gondjait?

– Érdekes megtapasztalás, és talán sok édesanya is megfogalmazta már, hogy amióta gyerekünk van, más szemszögből tekintünk a problémákra, de nemcsak.

Más lett a prioritási sorrend, és akarva-akaratlanul észreveszem a nem gyerekbarát helyeket. Olyan jó látni, hogy kis városunkban egyre több gyerekbarát játszótér formálódik, gyerekbarát kávézó működik, illetve számos gyerekbarát program is színesítette a hétköznapokat a világjárvány előtt. Édesanyaként, de szakmámból kiindulva is egyik érzékeny pontom a gyerekek helye, lehetőségei itthon. Gondok vannak, lesznek, de mindig próbáljuk ezeket orvosolni és legjobb tudásunk szerint cselekedni. Tudom, hogy nem lehet megfelelni mindenkinek, de próbáljunk pozitívan közelíteni egymáshoz, és engedjük, hogy a szeretet uralkodjon el fölöttünk.

– A helyi tanács nőtagjaként melyek a prioritások, a legfontosabb megoldandó gondok?

– Pedagógusként, közel 20 éves tapasztalattal a hátam mögött, mindenképp azoknál a problémáknál fogok tudni részt vállalni, amelyek az iskolák, óvodák sorsához kapcsolódnak. Ígérni nem szeretek, de dolgozni fogok, ahogy eddig is tettem, és lehetőségemhez, egészségemhez és erőmhöz mérten a helyi tanácsban is próbálom a legjobb tudásom szerint végezni a rám mért munkát.

– Hogyan látja a várost, mi volt a döntő abban, hogy a kolozsvári egyetemi évek után hazatért ide?

– A család a gyökerünk, és ha családcentrikusnak nevelnek egy gyereket, és szoros kötelék fűzi a szülőkhöz, az nem hazudtolja meg önmagát. Kolozsvári egyetemi éveim alatt nyári szakmai gyakorlataimat Budapesten, a Duna TV-nél végeztem. Nem titkolt vágyam volt, hogy ott folytassam vagy kezdjem el az iskola utáni nagybetűs Életet. A sors akarta talán, hogy itthon, épp ahogy végeztem, szükség volt egy új munkaerőre az én szakmámban, majd a családi kupaktanács hatására hazajöttem, és itthon kezdtem dolgozni a helyi Polyp TV-nél. Utólag sem bántam meg, örülök, hogy itthon vagyok, itt dolgozhatok, itthon lehettem feleség, és születhetett meg kislányom, Johanna is. A család az a közeg, ami támogat, segít és folyamatosan mellettem van.