Botcsinálta virológus

Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.

Botos László

2020. szeptember 29., 00:452020. szeptember 29., 00:45

Az FCSB labdarúgócsapatánál koronavírussal fertőződött a szakmai stáb és a kisegítő személyzet több tagja, valamint összesen 18 játékos, ha a tartalékok tartalékjait is beszámítjuk. A csapat az Európa Liga selejtezőiben a gyengécske Topolyát még valahogy legyőzte 11-esekkel, de a cseh Libereccel szemben már esélye sem volt. Nem csak feltételezés, hanem tényszerű, az FCSB európai kupabúcsúját a koronavírus okozta (a halasztást nem sikerült kiharcolni).

Köztudott, az FCSB irányítója, közvetlen és közvetett (családja és rokonai nevén) finanszírozója Gigi Becali. A romániai ismertebb személyiségek, sajtósztárok és médiabohócok közül Gigi az egyik, aki idén tavasszal talán a legvehemensebben tagadta a koronavírus létezését, az emberekkel szembeni veszélyét. A szavait cáfoló kórházi hírekre reagálva azt mondta, vállalja, hogy egyházi közösségben részt vesz olyan áldozáson, ahol előtte ezer koronavírus-fertőzött személynek teszik a szájába az úrvacsorát, és ezeregyedikként neki adhatják ugyanazzal a kanállal a pászkát...

Júliusban azt nyilatkozta, a személyzetéből hárman-négyen megfertőződtek, és imával, valamint étkezési keményítővel, C és D vitaminnal gyógyultak. Megelőzésre az istentiszteletet ajánlotta mindenkinek, mondván, őt és családját a rendszeres templomi imádkozás védi a vírustól. Kijelentette, arcmaszkot nem hajlandó hordani. „Mi van, tán Isten arcmaszkban csinálta Jézust, az ő szent fiát? Nyilván, maszk nélkül. Az egyházfők sem hordhatnak arcmaszkot. Hogyan is hordhatnának? Hát ha ők sem bíznának Istenben és Krisztusban, akkor az emberek azt mondanák, nincs ereje az egyháznak, nincs erejük a védőszenteknek. Nem hordok arcmaszkot, mert én elmegyek naponta a szentmisére és a védőszentekhez. És ha ezt teszem, koronavírusok milliárdjai sem tudnak engem megközelíteni” – mondotta nagy pátosszal.

A minap terjedt el a hír a bukaresti sajtóban, hogy koronavírussal fertőződött Alexandra Becali, azaz Gigi Becali édesanyja. Ha igaz, amit Gigi úr a vírusról fecsegett, akkor bizony nagyon önzően imádkozott, nem védte szeretett édesanyját, a FCSB klubnak és üzleti partnereinek számos tagját, valamint 18 labdarúgót. Jelenkori bölcs írja egyik könyvében: életünknek Isten írta a kottát, de nekünk kell játszanunk. Hát Gigi Becali nagyon hamisan játssza…

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés