Húsvét után újabb évaddal, 13 összefűzött mesével tér vissza az erdélyi és a partiumi mozivásznakra a KEDD Stúdió népszerű rajzfilmsorozata.
2024. március 31., 14:122024. március 31., 14:12
Bartos Erika kedves gyerekmeséi idén 20 évesek lettek. A rajzfilmsorozat „fiatalabb”: a legelső évad 2010-ben készült el, a hatodik, Csengettyűk című széria pedig április 5-én jut el az erdélyi mozinézőkhöz.
A korábbi Bogyó és Babóca mozifilmekhez hasonlóan ezúttal is Bartos Erika 13 rövid meséjét fűzték össze az alkotók. A történeteket meghatározó, vissza-visszatérő motívum az empátia, az odafigyelés, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak a teljesítésére. A rajzfilmek mesélője ezúttal is Pogány Judit.
A Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk háromszéki vetítései:
A gyerekközönség körében jól ismert, több mint 100 karakter mellett ezúttal is feltűnnek új szereplők: a Rézbogár, a harangok és a csengők mestere, Borz Ottó, aki egy piros frizbit ajándékoz barátjának, Mókus Regőnek, valamint az Ezerlábú, akit távoli rokona, a Százlábú meghív magához almaszüretre.
A mesék szándékuk szerint „szépre-jóra” tanítanak, a legkisebbek számára is jól követhetőek, könnyedén befogadhatóak: célközönségük a bölcsődés, óvodás korosztály. A mesefüzér teljes időtartama 67 perc.
A Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk rendezője Fazakas Kinga és M. Tóth Géza. A meséket írta és rajzolta Bartos Erika. A széria producere M. Tóth Géza, zenéjét Szabó Tibor szerezte. A rajzfilm romániai forgalmazója a Filmtett Egyesület.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!