
Szombatról vasárnapra virradóra újra vandálok rongáltak Sepsiszentgyörgyön: ezúttal nem autógumikat szúrtak ki, hanem kamerás kapucsengőt tettek tönkre a Templom utcában.
2019. január 29., 00:222019. január 29., 00:22
Mint arról beszámoltunk, az említett utcával szomszédos Kőrösi Csoma Sándor utcában nemrég több leparkolt személygépkocsi gumiját szúrták ki eddig ismeretlen tettesek. Hétvégén kamerás kaputelefont vertek le a Templom utcában, a károsult a megyei rendőrségen is jelezte a rongálást.
– Lehet, hogy folyton ezen az útvonalon járnak el éjszaka. Szórakozóhelyről jöhetnek hazafele: érdemes lenne járőrözés közben figyelni a környéket, mert sok alkalommal nem égnek az utcai lámpák sem (egy elavult villanyoszlop miatt többször sötétbe borul az utca, ezt a hatóságok már évek óta iparkodnak orvosolni, de mindhiába – szerk.), és a sötétség leple alatt „erőre” kapnak egyesek – fejtette ki a lapunknak a vandalizmusról beszámoló olvasónk.
Tolvaj-Marin Nicoleta, a megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre elmondta, Sepsiszentgyörgyön nem lehet jelenségként beszélni az éjszakai rongálásokról, ám „időnként valóban előfordulnak incidensek”. Az említett ügyben kivizsgálás indult.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!