„Kitartóan keresem a megoldásokat”

– Orbaitelek a szülőfalum. A „világ közepének” is mondták őseink, számomra az is. Itt hallottam azokat a meséket, a történeteket, legendákat, amelyek sorai, szereplői gyakran megelevenednek bennem, ezekből merítek, adom tovább a rám bízottaknak. Gyerekként tágra nyílt szemmel csodáltam a tanító nénimet, aki szivárványszínű tanórát varázsolt abban a kis szürke tanteremben – kopott padok, füstölgő kályha, linóleum a szúette padlón, szivacsszag –, ahol anno dédszüleim is tanultak. Ebben az osztályteremben írtam meg az első versemet a Bodri kutyámról, ebben a tanteremben olvastam a Barangoló képes irodalmi gyermeklap első számát, felnőtté akartam válni, minél előbb. Naponta lapoztam Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék c. könyvét, remélve, gyorsul a felnőtté válás folyamata – mesélte a pedagógus.

Középiskolai tanulmányait felekezeti iskolában, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban végezte, ahol tanárai a napi lecke mellett sok hasznos tanácsot, élettapasztalatot, tudást raktak a batyujába, ami elkísérte eddig életútján.

– Ezek formáltak azzá, aki ma vagyok. Szüleim támogatása mai napig tart, a pályaválasztásban is maximális támogatást kaptam, szabadon dönthettem. Lelkészi pályát álmodtam meg magamnak, lebeszélhetetlen, eltántoríthatatlan voltam. Végül mégis a tanári pálya mellett döntöttem, tanítványi feladatot vállalni a legőszintébbekkel, a gyermekekkel – mondta.

Pályaválasztásában nagy hatással volt rá nagyapja.

– Ő minden este hangos imával zárta a napot, igeolvasással. Az ő mondatai másképp voltak megformálva, a szavai valami többletet hordoztak magukban. Tanító volt számomra, most is kikérném véleményét. Már nincs köztünk... – sóhajtott fel.

Érettségi után a Református Tanárképző Karra felvételizett református vallástanár szakra. Egy évvel később a magyar–finn tanszék hallgatója is volt párhuzamosan. Pályafutását szülőfalujában kezdte.

– Lokálpatriótaként a kincses Kolozsvárról visszaköltöztem Háromszékre, vallástanárként kezdtem tanári pályámat. Hat falu (Telek, Páké, Barátos, Tamásfalva, Szörcse, Zabola) utazótanár kihívásai fogadtak – emlékezett.

Az első magyarórát viszont Kolozsváron, a Református Kollégium 12. osztályában tartotta.

– Az akkori magyartanárnő kért meg, hogy helyettesítsem. Hatalmas izgalom és félelem kettőssége kavargott bennem. Nagyszerű osztályközösség volt, öröm volt a közös munka, az együtt gondolkodás – mesélte.

Szigorú tanárnak tartja magát, elvárásokkal, igényességgel. Tanítványaival igyekszik jó kapcsolatot kialakítani.

– Munkatársnak tartom őket a munkában, játszótársnak a játékban, családtagnak a közösségben. Jó viszonyt ápolok a gyerekekkel. Igyekszem megismerni, szülők szemüvegén keresztül látni, egyedinek, különlegesnek látni egyenként őket. Közvetlenek, bátrak, minden apró rezdülésre, változásra reflektálnak, ez így van jól. Nagyon sok mindent szeretnék belegyömöszölni a tarisznyába. Gyökereinkhez való ragaszkodást, a hagyományaink, népdalaink, népköltészetünk csodálatát, átörökítését, kritikai gondolkodást, értelmes közösséget építő magatartást, céltudatosságot, a legnagyobbra hagyatkozást minden egyes nap. Egy fárasztó hét, nehéz időszak mosolygó, örömteli, kíváncsi gyerekekkel átélhetőbb, élhetőbb. Egymás által fejlődünk. Kihívások bőven vannak, kitartóan keresem a megoldásokat, a lehetőségeket, ezek által is fejlődöm – emelte ki.

Szabadideje nagy részét családjával, unokahúgaival, barátaival tölti. Szeret bekuckózni, egy bögre kávéval, az éppen olvasott könyvvel elvonulni egy másik dimenzióba.

Arra a kérdésre, ha most lenne tinédzser, milyen szakmát választana, gondolkodás nélkül válaszolt.

– Ugyanezt! Ez az én utam. Ebben tudok kiteljesedni, erre kaptam elhivatást és mellé elegendő tálentumot.