Bizonytalanságban ugyan, de zajlanak a megkezdett munkálatok

Váratlan fejtörést okoztak Kézdivásárhely önkormányzatának a kormány által az elmúlt héten elfogadott megszorító intézkedések. Bár egyelőre egyetlen munkálat sem állt le, a kivitelezők körében érezhető a bizonytalanság.

Farkas Áron

2023. november 06., 10:472023. november 06., 10:47

Az elöljáró elmondta, a kormány egyik napról a másikra meghozott döntéseinek következményei az önkormányzatokon csattannak, és Kézdivásárhelyt kisvárosként különösen negatívan érintik. Múlt csütörtökön Klaus Iohannis államfő kihirdette a kormány felelősségvállalással elfogadott deficitcsökkentő jogszabályát, amit pénteken egy takarékossági intézkedéseket tartalmazó sürgősségi rendelet követett, így a városvezetésnek már két törvénycsomaghoz kell alkalmazkodnia.

„Vannak olyan intézkedések is, amelyek bizonyos szempontból jók, például a vezetői pozíciók arányát nyolc százalékra csökkentették az önkormányzatoknál, de minket ez nem érint, mert nem vagyunk túlalkalmazva, csupán egy-két strukturális átalakítást kell végeznünk” – osztotta meg Szilveszter Szabolcs.

Az alpolgármester úgy véli, a kormányrendelet célja valójában nem a költségcsökkentés volt, nem költséghatékonyabbá akarják tenni az önkormányzatok működését, hanem egyszerűen megtiltottak bizonyos dolgokat a nagy költségvetési hiányra hivatkozva, amelyet a kifizetések leállításával próbálnak korlátozni. November és december hónapokban semmilyen kifizetést nem szabad elvégezniük, függetlenül a munkálat stádiumától, nem köthetnek új kivitelezési szerződéseket, nem rendelhetnek meg előtanulmányokat, és rendezvényeket sem szervezhetnek.

Galéria

„Nem szabad semmilyen rendezvényt szerveznünk, ami az önkormányzatnak pénzbe kerül, csak szponzorszerződés alapján. Egyedül a december 1-jei nemzeti ünnep és a szilveszter kivétel, de utóbbit is csak a tavalyi árak átlaga alapján lehet” – panaszolta, hozzátéve, hogy partnereik segítségével igyekeznek megoldást találni arra, hogy idén is sor kerülhessen a megszokott eseményekre, például az adventi ünnepségekre, vagy a karácsonyi gyermekvárosra.

Hozzátette, az uniós forrásokból finanszírozott beruházások elméletileg nem fognak leállni, viszont, ha december 31-ig nem adják le az elszámolási kéréseket, akkor megnő az önkormányzat költségterhe, ami azért is problémás, mert a munkálatok elvégzése a kivitelező munkatempójától függ, amit viszont lassít a kormány kései törlesztése.

Szilveszter Szabolcs szerint a cégek körében is nagy bizonytalanságot okoztak az elfogadott intézkedések, a kormány hitelét vesztette a kivitelezőkkel szemben. Bár a vállalkozók tudják, hogy Kézdivásárhely önkormányzata megbízható partner, aki a maga részét időben kifizeti, a kormány azonban jelentős tartozásokat halmozott fel a kivitelezők felé.

„Általában mi igyekszünk, hogy a mi részünk miatt ne álljon le semmi, de vannak helyzetek, amelyeket nem tudunk befolyásolni” – fogalmazott. Hozzátette, még nincs olyan probléma, hogy bármelyik cég összepakolt és elment volna, ha lassabban is, de folynak a megkezdett beruházások.

Az alpolgármester konkrét példákkal illusztrálta, hogy milyen gondokat okoznak a megszorító intézkedések. A városhoz tartozó Nyujtódon épülő ifjúsági háznál például már csak a szaniterek és a szalagparkett beszerelése van hátra, azonban a jelenlegi szabályozás alapján nem szabad ilyen eszközöket vásárolni, így nem tudnak befejezni és átadni egy szinte teljesen kész beruházást.

A Gábor Áron Szaklíceum szomszédságában, állami finanszírozásból épülő új bölcsődénél is mintegy két hét munkára lenne még szükség, de mivel a kormány nem fizetett időben, a munkálatok az eredetileg tervezett augusztus helyett legjobb esetben is csak decemberben fejeződhetnek be.

Galéria

Az Országos Befektetési Társaság (CNI) által épített fedett uszoda munkálatait egyelőre nem érintették a kormány intézkedései, a kivitelező cég folyamatosan dolgozik, az önkormányzat reményei szerint még az idén végezni fognak az alagsori résszel. Szilveszter Szabolcs hozzátette, reméli, hogy az ehhez hasonló nagyberuházásokat, ha lassítja is, de teljesen nem állítja le a kormány.

Galéria

A helyiek által kaszárnyaként ismert Székely Katonanevelde felújítása szintén jól halad, az épület homlokzatának vakolása és festése elkészült, és az év végéig várhatóan teljesen végeznek a külső munkálatokkal. Itt a bútorzat beszerzésével akadtak gondok. A közbeszerzésre kétszeri meghirdetés után sem akadt jelentkező, feltehetően azért, mert a finanszírozási szerződés megkötése óta annyira megemelkedtek az árak, hogy a cégeknek nem kifizetődő jelentkezni.

Galéria

Az Apor Péter Szakközépiskola felújítása az ősszel kezdődött el uniós finanszírozásból, és bár az alpolgármester elmondása szerint a kivitelező nagyon jól dolgozik, az ő esetükben is bizonytalanságot okoznak a kormány döntései. A kivitelező mindaddig dolgozik, amíg ki tudja fizetni az alvállalkozóit, azonban itt is a kormánytól függnek, hiszen a vissza nem térítendő támogatást is csak később fizeti ki az unió, előbb a kormánynak kell állnia a költségeket.

Kézdivásárhely és a hozzá tartozó falvak (Oroszfalu, Sárfalva, Szászfalu, Nyujtód) gázhálózatának bővítése is zajlik, jelenleg a gerinchálózatot fektetik le. Nyujtód területén már több mint 3,5 kilométernyi vezeték került a föld alá, hamarosan a lakók ingatlanjainak a vezetékre való csatlakoztatása következik. Szilveszter Szabolcs elmondta, a munkálatok jól haladnak, azonban itt is érezhető már, hogy a kivitelező cég nem teljes erőbedobással dolgozik, hanem ők is várják a januárt és a kormányzat további döntéseit.

Nyitókép: Pinti Attila 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust