„Ez lelki tevékenység”

Tizenöt éve működik a maga sajátos módján a Kék Hold Táncklub, melynek tanítványai erős közösségi hálót szőttek a városban. 2002-ben az alapítók, Imreh-Marton István és Enikő még huszonévesek voltak, a korosztályra jellemző rengeteg energiát vállalkozásukba/hobbijukba fektették. Mindketten másodállásban tanították a társasági táncokat, amelyeket kolozsvári egyetemi éveik alatt sajátítottak el, s amelyeknek ilyen formában akkor még nem volt hagyománya Sepsiszentgyörgyön. Mára a helyzet radikálisan megváltozott, hiszen az évek folyamán több száz fiatalt és felnőttet köteleztek el a szórakozás e formája mellett.

Enikő határozottan cáfolja ugyan, hogy a heti másfél óra a felnőtteknek, gyermekeknek szórakozás lenne. Nem ez a cél, hiszen a szigorú tanárnő a tánclépések rendjével és feszes ütemével arra készteti elbátortalanodó, csetlő-botló tanítványait, hogy „felszívják magukat”, hogy vért izzadva is, feledve családot, háztartást, munkát, bárminemű (egyéb) stresszt, valamit megtanuljanak, valamivel gazdagodjanak: nemcsak egy tangó- vagy jive-figurával, hanem az önmaguk határain való túllépés élményével, saját gátjaik legyőzésével. És a tanítványok még a gyerekeikkel is „megharcolnak” ezért az időért, ami csak róluk szól – ezt egy anyuka mondta, akit a gyermeke nem akart táncórára elengedni. Érdekes, hogy noha a férfiakat 90%-ban a nők rángatják el nagy nehezen, később éppen ők élvezik azt legjobban, a tánc ugyanis egy logikus rendszer, és ez tetszik, kell nekik.

Túl sok lett a jelentkező

Az oktatók 2002-ben még vendéglőkben tanították ingyen a táncot, ha valaki éppen megtűrte ezt a másfajta zenét, másfajta hangulatot. De volt kinek! Hiszen azokból az évekből, abból a korszakból most is van olyan felnőtt párosuk – nem is egy –, akik azóta folyamatosan náluk táncolnak, sőt azoknak a gyerekei is. Közben sokan párra találtak, talán el is váltak, az élők sorából távozó is akad, de sokkal többen szültek vagy már unokákat nevelnek.

Akadt olyan év, amikor 12 csoport – kisgyermekek, nagyobbacskák, tinik, lányformációk, felnőttek, hiszen a táncnak nincs korhatára – foglalkozásával kötötték le a délutánokat. Ketten már kevesen voltak ehhez, segítőket is be kellett vonni, de még így is tarthatatlan volt a növekedési tempó.

– A létszámot illetően 2008 óta tudatosan, folyamatosan leépítünk. 2015 őszétől a gyerekek oktatása is szünetel, csak felnőtteket fogadunk. Mennyiségi korlátokat kellett felállítanom, hogy a saját minőségi standardomat tudjam tartani – mondja Enikő. – Mert nemcsak a négyszögelést kell megtanítanom, hanem motiválni, energiát adni, megérteni. Tudom mindenkinek a gondját, nincs olyan nap, hogy ne beszéljek egy tanítvánnyal. Hiszen a sok év alatt összeadódik a heti másfél óra is. És ha este felhívnak, hogy „nem tudunk aludni, úgy felteltünk energiával”, akkor az nagyon jó.

Időközben felnőttek

A Kék Hold közössége közben saját lábára állt. A csoportok összejárnak tánc után, de már egymással is tartják a kapcsolatot. Imreh-Marton Enikő Erre a legbüszkébb. A Kék Hold kapukat nyit meg, ügyes-bajos dolgok intéződnek el, ha kimondják a jelszót, egymásra találnak a klubtársak. Idén először pedig már nem az oktatók szervezik a nagy táncos esteket – szilveszter, nőnap ürügyén –, hanem egy társaság meghívására vendégek lesznek, nézők a fellépésen. Az is premier a klubtörténetben, hogy a Kék holdasok háromnapos edzőtáborba vonulnak május 4-én Balánbányára. Lesz kirándulás, fellépés, banzáj!

Ma már csak hét felnőtt csoporttal foglalkoznak, hiszen Enikő szült három gyereket, a legkisebb még csak négyéves, és mindkettőjüknek teljes embert igénylő munkahelye van. István a Kovászna Megyei Művelődési Központban dolgozik, a táncoktatás mellett a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskolát vezeti, Enikő pedig nemcsak a mindkét tevékenységet lefedő Kék Hold Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke, de az országos szintű Romániai Magyar Néptánc Egyesület irodavezetője is.

– Táncol népit is? – kérdezem, de nevetve hárítja:

– Nem, mert nem bírnak velem a néptáncos férfikollegák.

– Hol érvényesülhetnek még a társasági tánctudásukkal a kék holdasok? – furdal továbbra is a kíváncsiság, ugyanis nem a tangó vagy a rumba ma a menő.

– Lagzikon, bálokon kívül most már megszervezik maguknak az alkalmakat, viszik CD-n a tánczenét, vagy zenekart hívnak. De ezek zárt alkalmak.

– Mikor lenne az az idő, amikor önök lopják el maguknak a másfél órát? Személyes fejlődési igényből, vagy csak a saját szórakozásukra?

– Annak még nem jött el az ideje – mondja Enikő.

„Én” a táncban?!

Látom rajtuk, hogy nem frusztráltak a lehetőség hiánya miatt, hiszen oktatókként 100 százalékban benne vannak a táncban. Amelyben még nekik is van tanulnivalójuk, hiszen 15 év után is van mit csiszolni, akár az alaplépéseken vagy azok tanításán is: az egyensúlyt megtartani, egy mozdulatsor indítását, lendületét kontrollálni, ezt átadni napi egyeztetések tárgya kettőjük között.

Kíváncsi vagyok, hogyan befolyásolja a digitális éra a Kék Hold népszerűségét. A válasz meglep: sehogy.

– A Mikó-líceum maturandusára nyitótáncot tanítottam 100 gyereknek – meséli Enikő. –  Szépen, lelkesedéssel dolgoztak, csillogó szemekkel, mindenre nyitottan. Mert a tánc lelki tevékenység. Ezt nem tapasztalható, tanulható meg a számítógép, telefon előtt. A fiatalok nem találják a saját testüket (nincsenek otthon a saját testükben): nem tudnak közel állni a másikhoz, viszonyulni, érinteni, odafigyelni, vagy akár lemondani a csak magukra figyelésről. Mert ha csak én vagyok a fontos, egyedül maradok. A tánc lehetetlen a másikra figyelés nélkül, ehhez azonban elsősorban magam ismerete kell. Itt önkontrollt tanulnak, szelíd magabiztosságot, gyöngéd, szeretetteljes határozottságot. Mindettől pedig a lányok, nők nőiesednek, a fiúk férfiasodnak.

Aztán, nem is oly sok idő elteltével, megjön a szenvedély is. Majd a nosztalgia következik. Közbül pedig a tangó, rumba, keringő, csacsacsa dallamain elúszik néhány év…