A megyei rendőrség tegnap sajtótájékoztatón számolt be egy újabb, a Groupama Biztosítóval közösen kivitelezett, lakásbetörések megelőzését szorgalmazó kampányáról. Kiderült, sok eset a tulajdonosok hanyagságának számlájára írható.
2017. szeptember 06., 00:352017. szeptember 06., 00:35
A megyei rendőrség tegnap sajtótájékoztatón számolt be egy újabb, a Groupama Biztosítóval közösen kivitelezett, lakásbetörések megelőzését szorgalmazó kampányáról. Kiderült, sok eset a tulajdonosok hanyagságának számlájára írható.
Jó hírnek számít, hogy Háromszéken 2016-ban – a 2015-ös esztendőhöz viszonyítva – 11%-kal csökkent a betörések száma, ez utóbbiak 10%-át a tulajdonosok újdonsült ismerősei, „barátai” követték el, illetve gyakori volt a nyitva felejtett ablakon keresztüli behatolás is.
Idén júliusig megyénkben 90 lakáskifosztást jegyezett fel a megyei rendőrség, eggyel kevesebbet, mint tavaly: ezekből 57-et városon követtek el, illetve az összesből csupán 30 nevezhető a szó szoros értelmében betörésnek.
Megtudtuk, hogy a rablók egyforma arányban fosztogattak a magánházakban, illetve tömbházakban, de ugyancsak fele-fele arányban követnek el alkalmi, illetve szervezett törvénysértéseket is (a szervezett csoportok gyakran más megyékből érkeznek, de volt már példa olyanra is, hogy helyi bűnözővel dolgoztak össze a „vendégek”).
A rablások, betörések során a kár átlagosan párezer lejre rúg, az egyenruhások szerint ez azzal magyarázható, hogy a tehetősebb polgárok általában bankokban tartják pénzüket.
„A tolvajok kreatívak, légy elővigyázatos!” jelmondattal népszerűsített megelőzési kampány decemberig zajlik, az egyenruhások tanácsokat tartalmazó plakátokat ragasztanak a város területén, illetve szórólapokat osztogatnak: részleteket a groupama.ro/prevenireafurturilor honlapon lehet megtudni, de ugyanitt lehet bővebb tájékoztatást szerezni arról a nyereményjátékról is, amelyen biztonsági kamerát, illetve okostelefont lehet nyerni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!