
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt tegnap berendelték Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumába (KKM) Románia magyarországi nagykövetét, Marius Gabriel Lazurcát, írja az MTI. Ugyancsak tegnap 18 órától tüntetést rendeztek a Maros Megyei Prefektúra épülete előtt.
2017. szeptember 07., 00:122017. szeptember 07., 00:12
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt tegnap berendelték Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumába (KKM) Románia magyarországi nagykövetét, Marius Gabriel Lazurcát, írja az MTI. Ugyancsak tegnap 18 órától tüntetést rendeztek a Maros Megyei Prefektúra épülete előtt.
Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta: a nagykövettel azt közölték, megdöbbenéssel állnak azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter bukaresti látogatása után egy nappal a román hatóságok egyértelművé tették, hogy a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium működését felfüggesztik. Az államtitkár szóvá tette azt is, hogy a döntésről nem tettek említést korábban a romániai látogatáson lévő magyar külügyminiszternek. Szerinte a gimnázium működésével kapcsolatos döntés több száz magyar családot hoz lehetetlen helyzetbe néhány nappal a tanév kezdete előtt. Magyarország a döntést a katolikus egyház, a magyar kisebbségek, a gyermekek, az érintett családok és a romániai restitúciós folyamat elleni támadásnak értékeli. Rendkívül barátságtalan és súlyos lépésről van szó Románia részéről – közölte.
Az államtitkár elmondta: a kormány úgy döntött, határozatlan ideig felfüggeszti Románia különböző nemzetközi szervezetekbe, például az OECD-be való jelentkezésének támogatását, holott korábban erre ígéretet tett. Elmondta, Románia OECD-tagságáról szeptember 8-án lesz szavazás, a tagsághoz minden tagállam szavazatára szükség van. Felszólította Romániát arra, hogy haladéktalanul, a legrövidebb időn belül oldja meg a marosvásárhelyi magyar oktatás ügyét. Magyar Levente kijelentette azt is: Magyarország Romániát stratégiai partnerének és fontos szövetségesének tekinti, ebben semmilyen változás nincs a korábbiakhoz képest.
Több ezren tüntettek tegnap 18 órától Marosvásárhelyen a megszüntetés határára jutott helyi Római Katolikus Gimnázium védelmében. A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tüntetésre egész Erdélyből érkeztek résztvevők, és a jelenlévőket a testvéregyházak vezetői, közöttük Kató Béla erdélyi református püspök is megáldotta. Tiltakozó beszédében Jakubinyi György római katolikus érsek bizakodásának adott hangot azért, hogy Románia kormánya, „mely elfogadta a római katolikus egyház törvénykönyvét, amely az iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyéspüspök jogát az iskolák létrehozásának a kezdeményezésére, mely elfogadja a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell”.
A mintegy ötvenperces tüntetésen Kapás Barna olvasta fel a szülők kiáltványát, amelyben kijelentették: azt várják az oktatási minisztertől, hogy kormányhatározat vagy miniszteri rendelet által biztosítsa az iskola működését. A helyszínen levő Bedő Zoltán kollégánk elmondta, „felemelő érzés volt megélni, amint több ezer ember csendben imádkozott és figyelemmel hallgatta végig a beszédeket.” Az incidensmentesen lezajlott tiltakozó felvonuláson Sepsiszentgyörgyről többek között a Kelemen Szilárd vezette HÁRIT több tagja, Tamás Sándor megyetanácselnök, Antal Árpád polgármester és Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok vett részt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!