
Szeptember 15-én, kedden kerül sor a Tamási Áron Színház új évadának legelső bemutatójára az ’56-os emlékparkban.
2020. szeptember 14., 00:052020. szeptember 14., 00:05
A kis mediterrán ország, Altúria népe forrong, ugyanis irányítói éppen arra készülnek, hogy eladják a két legfontosabb bevételi forrás – a szardíniahalászat és a bortermelés – jogait, vagyis ezzel az egész országot egy külföldi mágnásnak. A korábban közkedvelt ifjú király, VII. Olivér sokak szemében árulóvá vált, így aztán nem is meglepő, hogy egy forradalom megfosztja trónusától. Az uralkodó ezt követően önkéntes száműzetésbe vonul, de a bonyodalmak csak akkor kezdődnek, amikor rá kell ébrednie, hogy a világ végén sem tud elmenekülni a sorsa elől…
Szerb Antal ebben a történetében a két világháború közötti magyar irodalom és színi világ klasszikus alaphelyzetét használja fel: a főszereplő álruhát ölt, másnak adja ki magát, eltitkolja igazi voltát. Olivér ugyanis, mint kiderül, saját maga szervezi meg a forradalmat, hogy elmenekülhessen az uralkodásból, és megmártózhasson a hétköznapi emberek életében. De nem azért megy a nép közé, mint Mátyás király, nem népe bajaira kíváncsi, hanem ő saját magát szeretné megtalálni, meg akarja ízlelni az életet a maga egyszerűségében – uralkodók, miniszterek, fogadások és tárgyalások nélkül.
Olivér a kalandja végére megtanulja – ráadásul pont egy csalótól! – hogy bizony mindenkinek felelőssége van, ami elől elfuthat, de el nem menekülhet. Az író itt természetesen nemcsak a királyi felelősségről beszél, hanem mindannyiunk felelősségéről – ahogyan Mihály, az Utas és holdvilág hőse is ráébred a regény végén, hogy bizony kezdeni kellene valamit ezzel a dologgal, amit életnek nevezünk.
Az előadás bemutatójára szeptember 15-én, kedden (esőnap: 16., szerda) 18 órai kezdettel kerül sor az ’56-os emlékparkban. További előadások: szeptember 21., hétfő (esőnap 22., kedd) és szeptember 29, kedd (esőnap: október 1., csütörtök) szintén 18 órai kezdetekkel.
Jegyet a www.biletmaster.ro weboldalon, vagy a Központi Jegyirodában lehet váltani, mely hétfőtől csütörtökig 9–16 óra között, pénteken 9-től 13 óráig tart nyitva.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!