Bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta a Trianon-évfordulóra

A keddi bemutatón a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt hangsúlyozta: Trianon nemzeti tragédiát jelent, egy olyan, egy évszázada befagyott konfliktust, amelynek mi vesztesei vagyunk, de a szomszédaink sem nyertesei.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 29., 15:222020. szeptember 29., 15:22

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: ez a konfliktus lehetetlenné tette, hogy Közép-Európa újra megerősödjék és szabad otthona legyen az évszázadok óta együtt élő nemzeteknek. Száz év múltán Trianon elsősorban azt jelenti, hogy "a magyar nemzet akkor is túlél, ha halálra szánják" - mondta.

Volt erőnk megmaradni a nehezebb időkben is, volt erőnk újra megtalálni, felvenni, és különösen a mögöttünk hagyott évtizedben, megerősíteni az elszakított nemzetrészekhez kapcsolódó kötelékeket - tette hozzá.

A magyar nemzet saját sorsán is megtapasztalta, hogy a test múlandó, a szellem örök, a haza pedig a magasban van - fogalmazott.

Trianon egy évszázad múltával figyelmeztetés: a szembenállás Közép-Európában nem járható út. Birodalmak ütközőzónájában élve csak akkor védhetjük meg szabadságunkat és csak akkor tudjuk megőrizni kultúránkat, mindazt, akik és amik vagyunk, és csak akkor alkothatjuk meg a magunk jövőjét, ha a Kárpát-medencében határokra tekintet nélkül lelhetünk valamennyien otthonra - hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette: ehhez méltányosságra, az alapvető egyéni és közösségi nemzetiségi jogok tiszteletben tartására van szükség.

Szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány sarokba szorította az egész világot, így Magyarországot is, de a Trianon századik évfordulójára tervezett szerteágazó rendezvénysorozat elemeit a pandémia múltával megvalósítják majd.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója arról beszélt: nem mazochizmusból emlékezünk "a történelem egyik, ha nem a legnagyobb igazságtalanságára", hanem arra gondolva, hogy mindezek nem fogtak rajtunk, hogy a szeretet, az élni akarás erősebb volt, és hozzásegített bennünket a túléléshez.

A magyarok az élet nemzetei közé tartoznak; amikor önmagunk sorsának karmesterei lehettünk, soha nem akartuk másuk pusztulását, soha nem akartuk mások halálát. Ez olyan kivételes tulajdonságunk, amely büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat - fogalmazott Schmidt Mária.

Arról beszélt: éppen a trianoni tragédia és az arra adott magyar válasz mutatja, hogy a túlélés képessége kivételes tulajdonságunk, hiszen a békediktátum előkészítői "arra vállalkoztak, hogy elpusztítsák ezt a közösséget", nem foglalkozva a magyarok több mint ezeréves kulturális és történelmi teljesítményével.

Mindez hiábavalónak bizonyult, mert megmaradtunk, megfogyva bár, de törve nem - fűzte hozzá Schmidt Mária. Száz év távolából már tisztán látjuk, hogy Trianon nekünk nem pusztulást jelent, hanem ércnél maradandóbb bizonyítékot arra, hogy hihetetlen életerő lakik bennünk - mondta.

Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki: társaságuk mindvégig összeforrt a nemzetével, hiszen az 1867-es kiegyezés után jöhetett létre a hangsúlyozottan nemzeti jellegű posta. A Trianon utáni nehéz helyzetben kellett újraszervezni a postát, figyelmet fordítva arra, hogy megélhetést biztosítsanak az elcsatolt területekről érkező munkatársaknak.

A vezérigazgató jelezte: alkalmi bélyegeikkel egyszerre emlékeznek és emlékeztetnek történelmünk fontos eseményeire, több mint másfél évszázada.

Megemlítette: az ezer forintos össznévértékű, 50 ezer alapváltozatú és 4500 vágott példányban kibocsátott trianoni bélyegblokkon Vörösmarty Mihály Szózatának "Megfogyva bár, de törve nem" sora olvasható, és az Országház kupolacsarnoka látható.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés