
Bejutott Simona Halep a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójába, miután 6:2, 6:7(3), 6:4 arányban legyőzte csütörtökön az amerikai Sofia Kenint.
2019. január 17., 12:262019. január 17., 12:26
A világelső román lánynak kemény, 2 óra 31 perces küzdelem után sikerült legyőznie a mindössze húsz éves (WTA - 37.) ellenfelét.
Halep jól kezdte a mérkőzést az idei tornasorozat egyik legjobb formájában teniszező játékosa ellen, aki idén már egyesben (Hobart) és párosban (Auckland) is győzött, és simán hozta az első játszmát. A második szettben 3:0-nál eldőlni látszott a mérkőzés, ám az amerikai lány nem adta fel, 3:3-on egyenlített, és rövidítésben nyert. A döntő szett elején Kenin irányított, bréket is csinált, de Halep visszabrékelt, majd ismét elvette az amerikai adogatását és végül kiszerválta a meccset.
Halep 9 ászt ütött és egyetlen kettőshibát vétett, Keninnél ez az arány 1:2, Halep 75%-ban Kenin 58%-ban nyerte az első szervája utáni labdákat, a második adogatásnál mindkét lány 55%-ot hozott. Kenin 4 bréklabdájából 2-t megnyert (50%), Halep 5 bréklabdát nyert meg, de 14-ből (36%).
Figyelemre méltó, hogy Halep mind a tíz labdáját megnyerte a hálónál, 33 nyerője volt, Keninnek 32, 35 ki nem kényszerített hibát vétett, míg Kenin 47-t.
A tavaly a döntőig jutó Halep eddigi teljesítményéért 155.000 ausztrál dollárt és 130 WTA pontot kap.
A világelső következő ellenfele a Buzărnescut is búcsúztató Venus Williams lesz (38, WTA-36.), aki a második fordulóban 6:3, 4:6, 6:0 arányban legyőzte a francia Alize Cornet-t.
Venus 3-2-re vezet a román lány elleni meccsekben, de az utolsó két mérkőzést, 2015-ben Rómában és tavaly Montréalban, Simona nyerte.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!