„Egyszer csak kipattant az ötlet”

– Honnan jött az ötlet, hogy egy 1996. június 15-én tartott koncertet elevenítsenek fel?

– Meghatározó élményként él bennem a ‘96-os koncert várakozásának láza, amit szülővárosomban, Székelykeresztúron tapasztaltam. Előtte nem hallottam Cseh Tamásról, viszont a figyelemfelkeltés hatásos volt, hiszen az első adandó alkalommal tudatosabban hegyeztem füleim, amikor ráleltem A telihold dalai kazettára. Az ismeretlenségből szép lassan belesodródtam ebbe a különleges világba, ami zene, irodalom, kortörténet, életérzés és még mi minden. Ezzel párhuzamosan kezdtem el verseket énekelni, saját dalokat szerezni, melyek – az utóbbi tíz évben – főképp az Evilági együttesünk által szólalnak meg. S habár ritkán szoktam mások dalait játszani, egyszer mégiscsak kipattant az ötlet, hogy mi lenne, ha…

– Akkor elmondhatjuk, hogy Cseh Tamás mindkettőjük kedvence, megihletője?

– Inkább én ismertem a dalait, egyszer alkalmam volt tizenkétezer embernek énekelve látni-hallani őt, halála után egy kis koncertkörutat is kezdeményeztem, többször olvastam beszélgetőkönyvét Bérczes Lászlóval, sok-sok felvételét hallgattam, mondhatni egész közelinek érzem az ő világát. Szabolcs alapvetően másféle zenéket hallgat, viszont nyitottsága nem zárta ki azt, hogy ezeket a dalokat is befogadja.

– Micsoda útjai címet viseli a produkció, ugyanazt, amelyet a híres énekes koncertje is kapott. Miért tartották ezt fontosnak?

– Micsoda útjaim volt a hargitai koncert címe, s adta magát, hogy visszautaljunk erre az eseményre azáltal, hogy Tamásra vonatkoztatva Micsoda útjai-nak neveztük az emlékkoncertet. Igazából ez egy kapocs a két esemény között, s meglehet, hogy erősebb hívószó is mindazoknak, akik kijöttek a Hargitára.

– Ugyanazok a dalok fognak felelevenedni, amelyek ezelőtt 25 évvel a Hargita tetején?

– Igen, igazából ez volt a legnagyobb kihívás az egész történetben. Mivel a Duna TV közvetítette a ‘96-os koncertet, így a felvétel alapján könnyen ki lehetett deríteni, hogy mely dalok milyen sorrendben csendültek föl. Viszont, hogy ezeket sikerül-e mind megszelídíteni, s úgy elénekelni, mintha mi választottuk volna, na, ez volt, amiben csak reménykedhettünk.

– Melyek ezek a szerzemények?

– Többnyire olyan dalok, melyek nélkülözhetetlenek: Csönded vagyok, Tíz év múlva, Lee van Cleef, Amikor Désiré a munkásszálláson lakott, Micsoda útjaim. Volt egy-két szerzemény, amelyekkel első körben kevésbé tudtam azonosulni, ezekhez több időre volt szükségem, hogy megtaláljam a dal világából mindazt, ami a saját éle­temre vonatkoztatható. Így lett az ismeretlenből az egyik személyes kedvenc a Somlai Margit című.

– Milyen érzés egy emlékestet végigjátszani? Ilyenkor mire igyekeznek figyelni?

– Hozzáállásban nincs különbség a másféle koncertjeinkhez képest. S habár nem a mi szerzeményeink, mégis kissé a sajátunknak érezzük, hiszen e nélkül hiteltelen lenne a szándék. Az újszerű hangszerelés is jelzi, hogy bejártunk egy utat. Ahogy Bereményi Géza figyelmeztette Cseh Tamást a koncertjei előtt, hogy a dalok a fontosak, így mi is törekedtünk és törekszünk a továbbiakban is erre figyelni.