Bátorság, bölcsesség

Gyáva népnek nincs hazája! Ezt az atyai intelmet kisgyermekkoromban hallottam, mintegy biztatásként, bátorításként, olyan esetben, amikor valamilyen feladat, megbízatás küszöbén félsz fogott el, mondjam azt, elszállt a bátorságom. A bátorítás tehát sohasem az egykori falu világában majdhogynem megszokottnak számító gyermeki viszálykodásban való részvételre, még kevésbé verekedések kezdeményezésére vonatkozott, hanem kizárólag testre szabott feladat vállalásának és elvégzésének előmozdítására.

Ha nem is halált megvető bátorság kell mindenféle feladat teljesítéséhez, de jó, ha van valamiféle kitartás az emberben, mondhatnám, a mindennapi helytállás vállalásának felelőssége, mert aki az előtte álló napi feladatokat nem vállalja, aki úgymond gyáván megfutamodik előlük, az bizony kudarcot kudarcra halmoz. Egyfajta életbölcsesség azt sugallja, hogy ne vágj bele – még ha lenne is „bátorságod” – az erődet és lehetőségeidet meghaladó dolgokba, hanem a számodra lehetségest valósítsd meg mindenáron, kitartó munkával, hozzáértéssel, végső soron áldozathozatal árán.

Egy kiváló írónk egyik gondolatmenetére hivatkoznék ezúttal, aki azt tartotta, hogy legtöbbször az értelmetlen cselekedetekhez kell a hősi elszántság, a célszerű munkához a józan belátás is elegendő…

Aki általában ehhez tartja magát, várhatja, hogy gyávasággal vádolják meg, mondjuk azok, akik saját magukkal és a világgal, a környezetükkel állandó viszályban voltak s vannak, de ilyen esetben érdemes nagy történelmi példákra, illetve hiteles személyiségekre gondolni, akik az efféle vádakra régen is csattanós választ tudtak adni.

Igen kiélezett történelmi helyzetben, vallás- és polgárháborúk kitörésének küszöbén vádolták gyávasággal Rotterdami Erasmust, mire ő vállat vont, mondván: „Ez súlyos vád lenne, ha svájci zsoldos lennék. De író vagyok, és a munkámhoz nyugalomra van szükségem.”

A nagy humanista gesztusát Márai Sándor így kommentálta hetven évvel ezelőtti könyvében: „Író volt. Egyetlen hősiességet ismert, egyetlen bátorságot. S ebben nem volt gyönge, és nem engedett… Csak ebben hitt, erre esküdött fel, ebben volt hős, halálig ennek szolgált, s ezt az egyet nem adta el a tömeg történelmi tapsaiért, sem a kardinálisi kalapért. Ámen.”