Optimistán nyilatkozott Dan Barna, az USR PLUS választási szövetség államfőjelöltje a vasárnap esti exit poll eredmények közzététele után. Kijelentette, a végső eredmény a szavazatok megszámlálása után születik meg.
2019. november 11., 08:332019. november 11., 08:33
"Láttam az exit pollok eredményét, ezek az eredmények bátorítóak, pozitívak és bizakodók maradunk" - nyilatkozta Dan Barna az USR székházában az exit poll eredmények közzététele után, amelyek szerint a harmadik helyen végzett az államfői székért folyó küzdelemben, Klaus Johannis és Viorica Dăncilă mögött.
"Jelenleg még folyik a szavazás. Köszönöm a diaszpórának ezt az üzenetet, amelyre egész Romániának szüksége volt: tudunk tenni a változásért, ha nem maradunk kívül" - jelentette ki az USR-PLUS jelöltje.
Barna köszönetet mondott a külföldön élő román állampolgároknak, akik véleménye szerint "történelmi rekordot" állítottak fel az urnáknál való jelenlét tekintetében, ami "bizalmat és reményt" ad. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államokban még órákon át zajlik a szavazás. "Optimista vagyok a végső eredményt illetően, mert az utolsó órákban növekszik az arány" - mondta.
Az USR elnöke szerint ez a kampány bizonyíték arra, hogy az egyszerű emberek is fel tudják venni a harcot a régi politikai osztállyal.
"A játék még nem ért véget" - jelentette ki Dacian Cioloş, a PLUS elnöke a vasárnap esti exit poll eredmények közzététele után, hangsúlyozva, hogy az USR-PLUS Szövetség az ország egyik fő politikai ereje.
"Gratulálok, Dan! A ma esti eredmény (...) bizonyítja, hogy az USR-PLUS Szövetség az ország egyik fő politikai ereje. Önöknek köszönhetően, akik elmentek szavazni, meg tudjuk ígérni, hogy jelen leszünk Románia modernizálási folyamatában. Jelen államelnöki választásokkal csak az út felénél tartunk. A játék még nem ért véget, mivel amit itt most láthattunk, nem veszi figyelembe a külföldi szavazás eredményét, illetve a még zajló szavazást (...), meggyőződésünk azonban, hogy annak alapján, amit az európai parlamenti választásokon és most, az államelnöki választáson elértünk, az USR-PLUS Szövetség képes nyerni a helyhatósági és a parlamenti választásokon" - fejtette ki Cioloş.
Azt állította ugyanakkor, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezd történelemmé válni.
"A PSD - amint a ma esti eredmény is mutatja - kezd történelemmé válni, és meg vagyok győződve arról, hogy az USR-nek és a PLUS-nak közös a sorsa, és építeni tud majd a bizalomra, amit ma önök adtak nekünk. Köszönöm Dan Barnának azt, ahogyan kampányolt. Az emberek közötti jelenlét - ez az, amit akarunk, egy nyílt, konkrét párbeszédet" - mondta Dacian Cioloş.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!