Barna az Orbannal való tárgyalásokról: a kijelölt miniszterelnök "kifejezett nyitottságot" tanúsított

"Kifejezett nyitottságot" mutatott Ludovic Orban a pénteki tárgyalásuk során - jelentette ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna a megbeszélést követően.

Székely Hírmondó

2019. október 18., 16:512019. október 18., 16:51

Barna elmondta, pénteki tárgyalásuk során felvázolta a kormányalakításra felkért Orbannak az USR prioritásait, éspedig a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezés törvénybe iktatását, a kétfordulós polgármester-választást és a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényének eltörlését, és Orban kifejezetten nyitottan viszonyult ezekhez a kérdésekhez. Jövő hét elején ismét megbeszélésre ülnek össze - tette hozzá Barna.

Az USR vezetője azt is elmondta, pártjának az az érdeke, hogy az említett célkitűzések mielőbb a parlament elé kerüljenek.

"Kifejezetten kíváncsiak vagyunk, melyik politikai párt tudna jelenleg a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezés ellen szavazni" - jegyezte meg Barna.

Arról is beszámolt, hogy a Ludovic Orbannal folytatott tárgyalás során felmerült az uniós biztosjelölt kérdése, és a kijelölt miniszterelnök megerősítette, hogy parlamenti vitát szeretne erről az ügyről, mert fontosnak találja egyrészt a nevesített személy feddhetetlenségét, másrészt széles körű támogatottságát.

A kormányalakításra felkért Ludovic Orban úgy nyilatkozott, hogy több kérdésben is sikerült közös nevezőre jutnia a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőivel pénteki tárgyalásuk alkalmával.

Orban kijelentette, támogatja az USR-nek azt a célkitűzését, hogy a Büntetőügyesek nélküli közéletet című kezdeményezés törvényjavaslatként kerüljön fel a parlament napirendjére, valamint azt is, hogy nyújtsanak be indítványt a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényének eltörlésére.

Ugyanakkor környezetvédelmi és igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdéseket is megvitattak, tette hozzá a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

"Általánosságban az én nézőpontomból úgy tűnik, hogy megegyeztünk" - mondta Ludovic Orban az USR küldöttségével folytatott megbeszéléseket követően.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust