„Apukámtól ered az egész”

A magyarországi Balogh Roland 2009-ben Montreux-ben a jazzgitár-verseny győztese lett, 2015-ben New Yorkban második helyen végzett a Wes Montgomery gitárversenyen, majd 2016-ban a Los Angelesben rendezett Six String Theory Competitionről hozta el a gitár kategória díját és a fődíjat. Ikertestvérével, Balogh Zoltán billentyűssel alapították meg a Finucci Bros Quartettet, amelynek legutóbbi kézdivásárhelyi koncertje után beszélgettünk a fiatal gitárossal.
– Miért a jazzgitárt választotta?
– Apukám gitáros volt, tőle jött a hangszer iránti szeretetünk. Az ikertestvérem, Zoltán is gitározni akart, de apukám látta, melyikünknek mihez van tehetsége, így jutott nekem a gitár. Nagyon szerettem a hangszert, hatévesen kezdtem el autodidakta módon gitározni, testvérem meg zongorázni.
– A legjelentősebb nemzetközi szakmai versenyek győztese. Szeret versenyezni?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy szeretem bemutatni a tehetségemet. Versenyezni azért fontos, mert egy olyan világban élünk, ahol a marketingről szól minden, és addig, amíg az ember nem tesz le valamit az asztalra, csak egy tehetséges gitárosnak tartják. Viszont ha kimegy, és megméretteti magát nemzetközi szinten, ráadásul a világ legjobb jazzgitárosai adják oda az első díjat, arra felfigyelnek az emberek. Az Istenben való hitem által sikerült megnyernem több versenyt, ezáltal megmutatva a világnak, hogy a magyar embe­rek nagyon tehetségesek.
– Nagyon „baloghrolandosan” játszik. Olvastam, volt időszak, amikor George Bensont másolta. Hosszú út vezetett onnan az egyéni hang megtalálásához?
– Úgy vélem, az egyéni hang megtalálása a legnehezebb és legfontosabb egy zenész számára. Amíg másokat utánozunk, addig csak másolatok vagyunk, bár mindig az eredeti a legjobb. Húszéves lehettem, amikor ez a fejemben helyrerázódott, és azt mondtam, elég volt abból, hogy másokat utánzok, legyen az Benson vagy bárki más. Próbáltam az ő gitárjátékuknak a rám gyakorolt hatásából összegyúrni az én sajátomat. Amit tőlük tanultam, abból az érzelmeket és a technikát beépítettem a játékomba, majd egyénivé formáltam. Nagyon nehéz volt, de hála Istennek, kialakult a sajátos gitárjátékom, és a mai napig azon vagyok, hogy ezt tovább tökéletesítsem, és minél több emberhez eljusson a zeném.
– Tavaly New Yorkban rögzítették a frissen bemutatott I stand at the door című albumot. Hogyan történik a dalszerzés?
– Az ikertestvéremmel ketten írjuk a dalokat. Mutatok egy részt, ő meghallgatja, elmondja a véleményét, majd együtt írunk egy következő részt, vagy ha úgy jó, ahogy van, hozzálátunk összerakni a zenekarral. Amennyiben nem közös dalról van szó, akkor is mindkettőnknek rá kell bólintania.
– Mi az amerikai lemezszerződés története?
– 2015-ben a Wes Montgomery jazzgitár-versenyen ismertem meg az Indaba Music tulajdonosát, aki az egyik szponzor volt. Tavaly New Yorkban felraktam egy szelfit a Facebookra, erre írt egy üzenetet, hogy ha már ott vagyunk, menjünk az irodájába, mert beszélni szeretne velünk. Lemezszerződést ajánlott, az albumot öt nap alatt fölvettük.
– Megéri még CD-t kiadni?
– Amerikában már szinte egyáltalán nem adnak ki CD-t. Pendrive-okon hozzák ki, vagy csak digitális formában töltik le. Itthon is egyre kevesebben jelentetnek meg hagyományos CD-t. Mi azt valljuk, hogy ez egy fizikailag megfogható ajándék, amit kizárólag koncertjeinken árulunk, hiszen a tapasztalat azt mutatja, az emberek szeretnének hazavinni abból, amit hallottak. Úgy vélem, érdemes valamennyi lemezt legyártatni, de nem túl sokat, hiszen abban a korban élünk, amikor minden digitális formában történik. Amerikában sem fog fizikai formában megjelenni, hanem letölthető lesz.
– A nemzetközi szakmában nagyon jól cseng a Balogh Roland név. Hogyan tovább?
– Valóban, a 2016-os Six String Theory-versenyen John Scofield, Pat Martino, Lee Ritenour, Mike Stern, Keb Mo és Nir Felder, a világ legjobb gitárosai zsűriztek. Számukra már ismerősen cseng a nevem, sőt Lee Ritenourrel és Mike Sternnel már játszottam is együtt. Szeretnék minél több helyre eljutni a világban, és megmutatni az új lemezanyagunkat, majd jöhet a következő projekt.
– Erről elárulna részleteket?
– Szeretnénk szimfonikus zenekarra írni dalokat, és ezeket egy nagyobb színházteremben vagy arénában előadni. Ugyanakkor meghívnánk egy világsztárt, hogy velünk játsszon, és ebből egy olyan turnét kerekítenénk, amely révén még többen megismerhetik a zenénket.
– A Restless (Nyughatatlan) című dal előtt elmondta, hogy azt egy film inspirálta. A zenekar neve is filmből származik, sőt a zenéjükkel is egy-egy történetet mesélnek el…
– Valóban, a nevünk Sylvester Stallone Oscar című filmjéből származik, amelyben a Finucci ikrek szabók. Úgy vélem, mindenből lehet meríteni, akár filmből, akár egy harcművészeti mozdulatból, az érzelmeinkből, mindabból, ami velünk történik. Miles Davis arra a kérdésre, mi inspirálja a dalírásban, az válaszolta, kiül a teraszra, és nézi, ahogy az emberek sétálnak az utcán, világítanak a lámpák, dudál az autó; egyszerűen az élet maga. Van olyan is, amikor nem jön semmi, akkor várni kell az ihletre, és az lehet egy filmzene vagy filmjelenet is.
– Írna filmzenét?
– Lehetséges. Az I stand at the door lemezt egyébként Amerikában a filmzene és a jazz kategóriába sorolják be. Az album egyelőre Európában jelent meg, az amerikai megjelenés valamikor a budapesti lemezbemutató környékén (február 21. – szerk.) várható.