
A napokban Izvorani ad otthont a férfi asztalitenisz Szuperliga odavágósorozatának, ahol a szeptemberben az élvonalba jutást kiharcoló, Kanabé Szilárd, Ștefan Moldoveanu, Bojan Crepulja, Kocsis Balázs alkotta Sepsi–SIC is asztalhoz áll.
2020. november 27., 00:332020. november 27., 00:33
A Simon Teodor által irányított együttes a címvédő Bukaresti Steaua ellen kezdett. Az első mérkőzésen Crepulja kétszettes hátrányból zárkózott fel, azonban a végén kicsúszott a győzelem a kezei közül (2–3). A folytatásban Kanabé és Moldoveanu ragadott ütőt, viszont mindketten vereséget szenvedtek (0–3), így a fővárosi bajnok 3–0 arányban nyerte a párharcot. Ezt követően a Konstancai Topstar alakulatával néztek farkasszemet a sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek, akik Crepulja két 3–1-es sikerének köszönhetően két meccset is meg tudtak nyerni. Sajnos, se Moldoveanu, se Kanabé nem tudta folytatni csapatunk nyerőszériáját: előbbi 3–1-re, míg utóbbi előbb 3–2-re, majd 3–1-re kapott ki ellenfelétől, így végül a SIC 3–2-re alulmaradt.
Kiélezett párbajt hozott a székelyföldi rangadó, a mieink ugyan 3–0-ra kikaptak a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-tól, de úgy, hogy Sebastian Loso Ștefan Moldoveanu ellen, György Szilárd Bojan Crepulja, míg Lucian Filimon Kanabé Szilárd felett is az utolsó szettben győzött.
A Sepsi–SIC ma 13 órától a Voința Câmpulung, majd 18 órától az előző idényben bronzérmes Pristavu Câmpulung csapatával játszik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!