„A társas lény minden nézőben megbújik”

Népszerű darabbal, a Liselotte és a május című előadással vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban április 27-én 19 órától. Harsányi Zsolt rendezővel beszélgettünk.

Székely Hírmondó

2023. április 25., 15:432023. április 25., 15:43

– Korunk egyik jellemzője a magány, az elmagányosodás. Komoly témához nyúl humorral Pozsgai Zsolt darabja – így könnyebb megtalálni az utat a közönséghez?

– Minden bizonnyal igen. Az előadást 2015-ben mutattuk be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, majd átvette a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Tehát nyolc éve van már műsoron, ami egyaránt köszönhető a szerzőnek, a színészeknek és nem utolsósorban a közönségnek – úgy tűnik, sikerült megtalálnunk hozzá az utat. A nézők (szerencsés esetben) egyaránt szeretnek kikapcsolódni és elgondolkodni, amire Pozsgai Zsolt szövege – az egymást felerősítő tragikus és komikus elemek révén – remek lehetőséget kínál.

Galéria

– A legtöbb nyelven játszott magyar vígjátékok egyikeként tartják számon a Liselotte és a májust. Rendezőként miben látja a nemzetközi siker titkát?

– A titkot én sem tudom, de valószínűleg olyan kérdéseket feszeget a szöveg, az előadás, amelyek ugyanúgy foglalkoztatják az embereket a világ nagy részén, ahogyan bennünket.

– Galló Ernő számos karakter bőrébe bújik egyetlen előadás alatt. Ez milyen kihívást jelentett a munkafolyamatban?

– Lényegében ezt a szöveget el lehet játszani egy női és több férfi szereplővel is, de eljátszhatja az összes férfi szerepet egyetlen színész, – ami valóban nem kis kihívás, ugyanakkor izgalmas feladat és nagy lehetőség is. A színészi feladaton túl technikai kihívást is jelentett, hogy Galló Ernőnek nagyon rövid idő alatt kellett átvedlenie, de nem csak képletesen, hanem a szó szoros értelmében is: a színfalak mögött, az öltöztető segítségével.

– Manapság egyre nehezebben találunk párt és egyre könnyebben engedjük el. „Amortizálódott” a párkapcsolat, a házasság? Hogyan látja ezt alkotó emberként?

– Nem vagyok ennyire borúlátó, illetve kategorikus. Amióta világ a világ, minden kor embere úgy vélte, hogy bezzeg régen mennyivel jobb volt minden. A világ mindig is válságban volt és lesz, mint ahogyan az a színházról is köztudott, hogy megszületése óta válságban van, de ennek már ugye több mint kétezer éve… Ez egy elég összetett kérdés, amiben természetesen vannak változó tényezők, de a főszerep mindig is a szubjektivitásé marad. A válságot nem kell feltétlenül negatív előjellel felruházni, hiszen a válságot nevezhetnénk változásnak is. A változás pedig a világ természetéhez tartozik, és a folytonosan változóban levő világhoz, tetszik, nem tetszik, valamilyen mértékben nemcsak nekünk, embereknek kell alkalmazkodnunk, újraértelmeznünk a hozzá fűződő viszonyunkat, de akár a házasság, illetve az egyház intézményének vagy akár az egész társadalmi berendezkedésnek is hozzá kell idomulnia.

– Milyen fogadtatásban részesült a darab a különböző korosztályok részéről, tapasztalt-e eltérést ebben?

– Különösebben nem tapasztaltam eltéréseket, de biztos, hogy más szemmel nézi egy fiatal, akinek még nem feltétlenül az életre szóló társkapcsolat megtalálása az elsődleges célja, és megint másképp egy középkorú vagy idősebb ember, aki talán épp egyedül éli az életét. Egy viszont biztos: az ember társas lény, és ez a társas lény minden nézőben megbújik.

Szerző: Farkas Imola

Címlapfotó: jelenet az előadásból

Fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust