„A szabadidőmet is a tánccal töltöm”

– Hivatásos néptáncosként, oktatóként, vendégszereplőként már sokan ismerik önt, de magánemberként kevesebben. Mesélne magáról?

– Maros megyében, pontosabban Szászrégenben születtem 1967-ben, és tízéves koromig nagyszüleim lakóhelye (Jobbágytelke) és a szülővárosom jelentette számomra a világ közepét. 1977-ben szüleim úgy döntöttek, hogy leköltöznek Sepsiszentgyörgyre, és azóta ebben a városban élem napjaimat, de persze szeretem itt. 1985-ben kerültem kapcsolatba a néptánccal, valójában egy közösséghez való tartozás szándéka vezérelt. Akkor egy másik történelmi időszakot írtunk. Az akkori rendszer nem szimpatizált ezzel a „mozgalommal”, és a megtűrt vagy a tiltott tevékenységek listáján szereplő dolgok jóval varázslatosabbnak tűntek. Azóta a néptánc életem meghatározó része lett, olyannyira, hogy műkedvelő táncosból hivatásos táncos lettem, ugyanis a rendszerváltás után létrehoztuk a Háromszék Táncegyüttest, azaz alapító tagja vagyok.

– Ma már nem táncol az együttesben, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa.

– Igen, 2007-ben átigazoltam a művelődési központhoz, és ott dolgozom, mint szakelőadó, de külsősként 2015-ig minden előadásban részt vettem az együttessel. A tánc hozott össze párommal, Imolával, 2008-ban pedig megszületett egyetlen fiunk, Nimród. Kedvesemmel hivatásunknak tekintjük, hogy minél nagyobb réteggel ismertessük meg a népzenét, néptáncot, hisszük, hogy alapvető emberi jog, hogy mindenki megtanulhassa édesanyjának beszédnyelvét. Ugyanez van a játék és a (nép)tánc esetében, gyermekeinknek is meg kell ismerniük, ezért is alapítottuk meg 2006 őszén a Százlábú Néptáncegyüttest, ahol most már három generációban több mint százötven gyerek próbál.

– Mikor kezdett el táncot oktatni?

– A kilencvenes évek elején. Akkor azt hittem, meg tudom váltani a világot, azóta másképpen látom a valóságot. Abban viszont kitartok, hogy a néptánc csodákra képes a művelői körében, és egy jól sikerült táncos összeállítás a közönséget is el tudja varázsolni. Az utóbbit talán csak egy kis időre, a gyakorlóit viszont egy egész életre.

– Elég zsúfoltak a napjai…

– Valóban kevés a szabadidőm, de ha mégis összejön, akkor elsősorban a családommal töltöm, a megmaradt perceket pedig kertészkedéssel, olvasással és pihenéssel.

– Hol oktat jelenleg?

– Különböző korosztályokat oktatunk a párommal, Imolával. Sepsiszentgyörgyön gyerekeket az iskolákban, illetve az Aprólábak, Százlábacskák, Százlábú néptáncegyütteseket, Kézdivásárhelyen a Pitvar Néptáncegyüttest. Emellett két harminc pluszos korosztállyal meg kivételesen nagyon jó a kapcsolatunk, ők Kézdivásárhelyen a Táncoló Udvartér, míg Sepsiszentgyörgyön a Laboda.

– Különleges előadással készül Kézdivásárhelyre. Mi lesz a téma?

– Az előadás címe: A tánc az emberiség életében. Ez egy táncokból szőtt filmes-történelemóra lesz. A tánc és a ritmus mindennapi életben betöltött szerepével ritkán foglalkozunk, pedig a tánc az egyik legősibb kifejeződési forma, amely mindig is kiemelt szerepet töltött be az emberiség életében, mágikus kultúrákban. Megpróbálom felvázolni a kezdetektől napjainkig.

– Kinek üzen az előadás által?

– Minden jóakaratú fiatalnak és mindenkinek, akit érdekel a táncos téma.

– Mit jelent önnek a néptánc?

– A Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadójaként és a Romániai Magyar Néptánc Egyesület nemrég megválasztott elnökeként néptánccal és néptánc-oktatással foglalkozom a munkaidőmben és szabadidőmben egyaránt.

– Miért áldozza fel a szabadidejét is?

– Olyan sokat kaptam és kapok mind a mai napig ettől a kultúrától, hogy úgy érzem, ezt meg kell osztanom másokkal is, fel kell hívnom a figyelmet a még meglevő értékekre, és a bennük rejlő rengeteg szórakozási, ismerkedési, szépérzékfejlesztő lehetőségre.

– Mi a legnagyobb öröm az életében?

– Az élet megélése, ami tele van lehetőséggel és csodával. Ilyen elsősorban a család öröme, a barátok, a kirándulások, ami az új felfedezések lehetősége, és természetesen a tánc.

(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják.)