„A házi feladat butaság”

A hagyományos oktatás legnagyobb hibája, hogy tömérdek tanulnivalót kérnek a diákoktól, e közben meg nem adnak nekik módszert arra, hogy mindezt miként is tegyék. Ma is úgy tanulunk, mint dédapáink, holott a megkövetelt tudás ennek már a százszorosa – véli az anyaországi Lantos Mihály egyetemi tanár, tanulásimódszertan-oktató, aki Kovásznán tartott Lépéselőny néven kurzust a helyi diákoknak.

2017. október 11., 00:022017. október 11., 00:02

A hagyományos oktatás legnagyobb hibája, hogy tömérdek tanulnivalót kérnek a diákoktól, e közben meg nem adnak nekik módszert arra, hogy mindezt miként is tegyék. Ma is úgy tanulunk, mint dédapáink, holott a megkövetelt tudás ennek már a százszorosa – véli az anyaországi Lantos Mihály egyetemi tanár, tanulásimódszertan-oktató, aki Kovásznán tartott Lépéselőny néven kurzust a helyi diákoknak.

 

– Miért tartotta fontosnak egy új tanulási technika létrehozását?

– Volt egy dédapám, aki 150 évvel ezelőtt született egy alföldi faluban. A négy elemit elvégezte, írni, olvasni, számolni megtanult, a szakmát, vagyis a dohánykertészetet az apjától elsajátította, és mindez neki elég volt, hogy boldog élete legyen. De azóta nagyot változtak az igények. Manapság olyan sok információt kell elsajátítani ahhoz, hogy a legalapvetőbb szinten képesek legyünk élni, amik messze meghaladják mindazt, amire dédapáinknak szüksége volt. És míg a tanulandó mennyiség növekedett, a tanulási módszerek nem változtak. A rengeteg tanulás rengeteg időt felemészt, és a diáknak nem marad ideje az élményre, miközben egy élménytársadalomban élünk. Fiatal koromban egyszerűen utáltam tanulni, így amikor egyetemre kerültem, kerestem magamnak egy másik módszert, amivel hatékonyabban tanulhatok. És a magam által kitapasztal stratégiák azok, amiket átadok másoknak is.

– Hibásnak tartja a tanügyi rendszert?

– Az iskolai rendszer abban felelős, hogy a megkövetelt tudás mellé nem alkottak olyan módszert, amivel könnyedén is tanulhatnának a diákok. Olyan, mintha azt mondanák: van fél napod eljutni Bukarestbe, aztán, hogy te miként teszed meg: gyalog, repülővel, autóval, senkit se érdekel, mert nem adnak mellé útmutatást. Ez a helyzet az oktatással is, hogy kiadják, mennyi idő alatt mekkora mennyiséget követelnek, de nem adnak mellé hatékony módszert. Az én módszerem pedig az, hogy megtanítom a diákokat úgy tanulni, hogy eközben élmény is legyen számukra a tanulás. Szerintem a házi feladat a legnagyobb butaság, még akkor is, ha ezzel sok tanár kolléga nem ért egyet. Ha a diákra és az iskolára úgy tekintünk, mint munkahelyre, akkor gondoljunk bele, hány órát is dolgozik a diák, ha még az iskola után is házi feladatokat kell megoldjon, mennyi időt elvesznek tőle. Ráadásul az eminens diák gyorsan megoldja, tehát nem tanul belőle, a lusta pedig másnap lemásolja az eminensről.

– Mit is jelent pontosan a Lépéselőny?

– Induljunk ki abból, hogy 6 éves korig miként fejlődünk: hiszen eddig az életkorig a tanuláshoz használjuk agyunk racionális részét és a játékos, humoros részét is. Aztán amikor 6 éves kortól az iskolába kerülünk, elfelejtjük ezt a játékos gondolkodásmódot, mindent csak racionálisan próbálunk megtanulni. Az én módszeremmel ismét bevonjuk a játékosságot, a humort, a kreativitást, a képzelőerőnket a tanulásba. Ha teljesen kihasználjuk mindkét agyféltekénket, akkor visszatérünk ahhoz a jó tanulási módszerhez, ami ösztönből is működött. Tehát ha nagyon röviden akarom kifejteni, akkor a Lépéselőnyben olyan praktikák vannak, amik a jobb és bal agyféltekéket egyszerre kapcsolják be a tanulásba. Tehát szemléletváltás történik: a diák úgy tekint a tanulásra, mint pozitív tényezőre.

– Milyenek a visszajelzések?

– Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az évek során, számtalan példát sorolhatnék, de érdekességként egy lány esetét mondom el. Volt egy diákom, aki beiratkozott a tanfolyamomra, mert nem szerette a biológiát, de érettségire muszáj volt megtanulnia. Aztán a tanfolyam után egy év múlva írt nekem, hogy a módszeremnek köszönhetően sikeresen leérettségizett. Jó darabig nem hallottam róla, mígnem öt év elteltével ismét írt, hogy az itt tanultakat felhasználva, már végzős az orvosi egyetemen. Tehát a tanulásmódszertan működik, a diákoknak pedig több technikát is mutatok, amik közül, ha egyet elsajátítanak, már eredményes volt a munkám.

– Kovásznán két napot tartott a kurzus, ez mire elegendő?

– A teljes módszert elmondom a két nap alatt. Megtanítok a diákoknak mindent, amit tudok a tanulás módszertanáról. Onnantól kezdve rajtuk múlik, hogy mennyire és miként használják fel az itt tanultakat.

– A tanulásmódszertan mellett ön villámolvasást is tanít. Beszélne erről a technikáról?

– A villámolvasás azt jelenti, hogy a hagyományos olvasással ellentétben nem információról információra haladva érjük el az egészet, hanem az egészből haladunk befele a részletes megértés felé. Ezzel a módszerrel gyorsabb és maradandóbb is lesz a tudás, amit így dolgozunk fel. A villámolvasás mindenképp ajánlatos olyanoknak, akik rövid idő alatt minél többet kell tanuljanak: mondjuk érettségi előtt állnak, vagy egyetemisták. Ennél a módszernél a periférikus látómezőt használjuk ki. A könyv teljes tartalmát megismerjük, passzív tudásként tároljuk, kulcsszavakat rakunk össze, aztán van egy technika, amivel aktiváljuk, vagyis előhozzuk a memóriából. Kétnapos tanfolyamon mutatom meg ennek a technikáját is. Aztán, ha a tanuló ráérez, akkor olyan, mint a biciklizés, magától is menni fog neki. Ha a kétnapos tanfolyam után még 4-5 könyvön gyakorol, akkor 1–2 hét alatt profi villámolvasónak mondhatja magát, azaz egy 200 oldalas könyvet képes feldolgozni 1,5–2 óra alatt úgy, hogy képes belőle levizsgázni, ráadásul a megszerzett tudása meg is marad. Semmi spiritualitás, ezoterikus körítés nincs benne. Legyen szó a Lépéselőnyről vagy akár villámolvasásról, ezekben annyi spiritualitás van, mint mondjuk a hagyományos tanulásban vagy az olvasásban.

– Akkor villámolvasással lehet falni a regényeket?

– Félreértés ne essék, a villámolvasás nem azt a célt szolgálja, hogy elolvassuk a Háború és Békét öt perc alatt, hanem a tanulást. Tehát a villámolvasásban nincs benne az olvasás élménye, ami mondjuk egy irodalmi mű esetében szükségszerű, hanem információk vannak, amiket memorizálunk és előhívunk. Ezért is hangsúlyozom az előadásokon, hogy a villámolvasás a tanulást segíti.

– Ha esetleg valaki kedvet kapott a módszereihez, hol találhatja meg azokat?

– A könyveim (Lépéselőny és Villámolvasás a gyakorlatban) beszerezhetők könyvesboltokból, vagy akár online, de ellátogathatnak a lantosmihaly.hu, lepeselonytanfolyam.hu, valamint a villamolvasas.hu oldalakra, ahol részletes leírást találnak az említett technikákról.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés