
Kedden este, a Málnás és Sepsibükszád közötti szakaszon gázolt halálra egy fiatal medvét a vonat. Gheorghe Neagutól, a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetőjétől érdeklődtünk.
2017. szeptember 08., 00:312017. szeptember 08., 00:31
Kedden este, a Málnás és Sepsibükszád közötti szakaszon gázolt halálra egy fiatal medvét a vonat. Gheorghe Neagutól, a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetőjétől érdeklődtünk.
Az ügynökség vezetője elmondta, ezzel idén már hatra emelkedik az elgázolt medvék száma: az is kiderült, hogy ezen a szakaszon (Sepsibükszád–Málnás között) gyakori az ilyenfajta tragédia – idén ezen kívül még 3 incidens történt –, vélhetőleg azért, mert itt a vasút az erdőhöz közel halad el, így a maci könnyen a sínekre téved.
– Ez egy fiatal, páréves medve volt, azt feltételezzük, hogy megvakította a vonat fénye, ugyanis ilyenkor a vadak elvesztik tájékozódó képességüket – magyarázta az illetékes.
Az ügyet jegyzőkönyvezte a megyei rendőrség, a helyszínre a környezetvédők, illetve a helyi vadásztársaság képviselője is kisietett, továbbá az érintett polgármesteri hivatal költségén a hullát elszállították Lemhénybe hamvasztásra.
Neagu az eset kapcsán még egyszer felelevenítette, hogy országos szinten 140 medve és 97 farkas kilövését engedélyezte a minisztérium, elmondása szerint a kilövési engedélyek igénylése mellé kell csatolni az okozott károk jegyzőkönyveit is. Az engedélyezés után lesből lövik majd ki a bajkeverő vadakat – részletezte.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!