Az úttisztító munkások azzal fenyegetőznek, hogy nem hótalanítják az utakat

Havasak maradnak idén télen az utak, ha az úttisztító munkások nem kapják meg a két éve várt béremelést - figyelmeztet a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) mintegy 7000 alkalmazottjának kétharmadát (4800 személyt) tömörítő Elie Radu Szakszervezet.

Székely Hírmondó

2020. november 25., 08:332020. november 25., 08:33

Az érdekvédelem közleményében rámutat, az utak tisztításával foglalkozó mintegy háromezer alkalmazott hidegben, fagyban dolgozik télen, a fagy és hóvihar miatt sokszor napokig elszigetelődnek az ország különböző részein, és a nehéz körülmények ellenére átlagban mintegy 3000 lejes bruttó bért kapnak. Állításuk szerint két éve ígérik nekik a béremelést az azóta tisztségben volt kormányok, ez azonban nem valósult meg, ezért tiltakozásképpen azt tervezik, hogy ezen a télen nem hótalanítják az utakat.

"Az alkalmazottak többsége nagyon elkeseredett, amiért nem kapták meg a béremelést, hiszen a járvány közepette még nagyobb szükség lett volna erre, sokak esetében ugyanis felére csökkent a család jövedelme, miután a férj/feleség munkahely nélkül maradt" - áll a közleményben.

A szakszervezeti vezetők felróják a CNAIR vezetőségének és a szállításügyi minisztériumnak, hogy nem veszik figyelembe problémájukat, illetve azt is, hogy az elmúlt két évben még az inflációval megegyező bérkorrekció sem történt meg.

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint idén szeptemberben 5414 lej volt a bruttó átlagfizetés a 2018-ban jegyzett 4482 lejhez képest, ami 20 százalékos növekedést jelent. A szakszervezet szerint azonban az úttisztító munkások bérét nem növelték 2018 óta, amikor 11 százalékos fizetésemelést kaptak.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés