Az ürmösiek elűzték a rossz szellemeket

Szombaton, február 4-én vidám téltemetést tartottak Ürmösön. Az Olton túli, erdővidéki faluban nagy hagyománya van a farsangolásnak – az ott lakóknak ez a nap többet jelent, mint egyszerű maskarás felvonulás, a farsangot valóságos faluünnepélyként élik meg. Nem csak a felvonulókat köszönteni állnak ki a kapuba, hanem összeülnek a családok, az elszármazottak is, együtt ebédelnek, szórakoznak, este pedig bálba mennek.

A nap folyamán próbáltunk fényt deríteni arra, milyen régi lehet a szokás, ám egyértelműen ezt a helyiek sem tudták megmondani. Volt, aki a huszadik század első éveit emlegette, de olyan is akadt, aki a szokást az 1848-as forradalom idejéig vezette vissza. A szintén Brassó megyéhez tartozó Alsórákoson például köztudott, minden évben megünneplik a szabadság napját, „Kicsipünkösdöt”, ahogy még emlegetik. Az ünnepet egy héttel pünkösd után tartják, mivel az 1848-as jobbágyfelszabadítás híre is késve érkezett a faluba – nos, beszélgettünk olyan idős ürmösi emberrel, aki azt mondta, talán e felszabadulás öröme késztette a helyieket is arra, hogy vidám téltemetéssel emlékezzenek ők is a jeles eseményre, néha még versenyezve is az alsórákosiakkal, olyan tekintetben, hogy ki rendez nagyobb mulatságot.

Ágoston Árpád, az ürmösi iskola igazgatója is 1848-at tartja a helyi farsangi szokások kezdeti időpontjának. A helyi népviselet néhány jellegzetességére is felhívja a figyelmet:

– Más erdővidéki falvakban a férfiak nem fehér harisnyát viselnek, ez csak nálunk szokás. A harisnyákat helyben készítették, készítik. Hasonlóképpen egyedi volt a nők népviselete is. Változó színű rokolyát, karincát viseltek, sötétebb vagy világosabb árnyalatúakat, aszerint, hogy lányok, avagy fiatal-, vagy idősebb asszonyok voltak tulajdonosaik.

A farsangi felvonulás kezdetét 10 órára hirdették az ürmösi szervezők, a falu alsó végéről indultak körbejárni a települést, a jelzett időben azonban még javában folyt a készülődés. A lovakra felülő legények az utolsó simításokat végezték a feldíszített jószágokon, majd azokat megülve igyekeztek a gyülekezés helyszínére.

Bódi Loránd, az egyik ilyen fiatal mesélt a szervezésről.

–Fiatalokul összegyűltünk, megszámoltuk, hogy mégis hányan leszünk, hány pár tud lóra ülni, aztán nekifogtunk az előkészületeknek. Szám szerint tizenhárman voltunk idén, akik több hétvégén is dolgoztunk, hiszen a bolondszekeret például nem lehet egy nap alatt elkészíteni. Fel kellett nádazni, elkészíteni rá a kóbort, aztán meg kellett csináljuk a bolondokat, akiket a szekér után húzunk. A bolondok az egész farsangi menet fő attrakciói, azok adják meg a hangulatát a felvonulásnak. Az elégetésük valójában azt jelenti a helyiek számára, hogy elűztük a faluból a rossz szellemeket is. A bolondoknak minden évben más nevet adunk, idén a Gyula és Marika nevekre esett a választás. Segítettek a felnőttek is egy páran, de a munka nagyját mi végeztük el. Mindig úgy van, hogy a vőfélynél dolgozunk, nála készítjük el a bolondszekeret, a hozzávalókat. A farsangi menet vőfélye idén Szász Gábor volt. A lovak feldíszítése úgy történik, hogy egyszer a koszorút készítjük el, utána jön a többi. Ebben már többet segítenek a szülők is.

A székely ruha, amit felvesznek, nem a sajátjuk, kölcsön kérik, minden darabot valakitől. Ám ragaszkodnak ahhoz, hogy a hagyományos ürmösi öltözetet viseljék.

Végül elindult a farsangi menet, a faluban már mindenki a kapualjakba kiállva várja őket. Elöl a zenekar halad, idén egy apácai fúvós, Orbán Béla vezetésével, akitől megtudjuk, javarészt magyar indulókat játszanak, avagy hallgatókat, olykor csárdást is. Utóbbiakat a helyiek kérik, a szokás ugyanis az, hogy amelyik ház előtt megállnak, és ahol megkínálják őket, ott mindenkinek „elhúzzák a nótáját”. A kínálkozás elengedhetetlen kelléke a pánkó, ezt ezen a napon majd minden háznál sütnek Ürmösön, de természetesen ki-ki itallal, pálinkával, borral is kínálja a farsangolókat.

– Régebb kürtöskalácsot is divat volt sütni, ma már inkább csak a pánkónál maradtunk – mondja egyik idős néni.

A régebbi és a mai farsangi szokások közötti különbségekről is eltérőek a vélemények. Van, aki azt tartja, nagyon sok minden megváltozott, és ezek vannak többen, de olyan idősek is akadnak, akik azt állítják, szinte semmi nem változott e tekintetben.

Egy dologgal egyetért mindenki: régebb sokkal több pár volt, aki lóhátra ült, azt mondják volt valamikor tizenöt is. Idén hat pár alkotta a „násznépet”. Az idősek úgy emlékeznek, régebb egy kicsit nyíltabb volt a farsangi bál is, azon részt vett öreg és fiatal egyaránt, ma azonban a fiataloknak már nem igazán van szükségük „falvédőre”, vagyis nem hiányolják az őket szemmel tartó időseket a bálból.

A farsangolók déli egy óra körül a helyi vonatállomásra értek, ahol bevárták az Alsórákos felöl érkező személyvonatot. Ennek a farsangi „állomáshelynek” az eredete után is próbáltunk érdeklődni, azt a választ kaptuk, hogy azért lett szokás kimenni az állomásra, mert ilyenképp fogadták a farsangra vonattal érkező vendégeket, meg aztán így a vonatok utasai meg is csodálhatták a sorba állított, szépen feldíszített lovakat, talán hírét is vive az eseménynek.

A menet ezután a faluközpontba, majd a papilakhoz ért, a vőfély mindkét helyen felolvasta az esti bálra szóló meghívót: „Aki nem jön a bálba, törjön el a lába” – hangzott mondókája. A papilakon szokás szerint többet állomásoztak, ez az a helyszín, a vonatállomás mellett, ahol alkalom van fényképeszkedésre is. Családtagok, fiatal lányok szívesen ülnek fel lóhátra, megörökítve a farsangi pillanatokat.

Mielőtt az esti bálra sort kerítettek volna, a farsangolók elégették a bábukat, a „bolondokat”, az összetartó és vendégszerető ürmösi családok pedig együtt ebédeltek, ünnepeltek addig: ilyenkor minden rendes háznál töltelékes káposztát főztek és főznek ma is – ezzel is kiemelve az eseményt az átlagos ünnepek forgatagából.