Először fordul elő az amerikai történelemben, hogy az újonnan munkához jutók többsége színes bőrű.
2019. szeptember 10., 12:342019. szeptember 10., 12:34
Először fordul elő az amerikai történelemben, hogy az újonnan munkához jutók többsége színes bőrű – írja a The Washington Post.
A lap tanulmányozta a munkaügyi minisztérium adatait – amelyek 1970 óta rögzítik a munkavállalók hovatartozását is –, és ezek nyomán állapította meg, hogy "történelmi áttörés" tapasztalható a munkaerőpiacon. Először fordul elő ugyanis, hogy a 25 és 54 év közötti, újonnan állásba kerültek többsége a társadalom afroamerikai, spanyol ajkú vagy más kisebbségéhez tartozik, és figyelemre méltó arányban megnövekedett az először munkához jutó kisebbségi nők aránya is.
A tendencia – a lap munkatársainak elemzése szerint – túlnyomórészt éppen a kisebbségi nőknek köszönhető, akik közül még azok is álláshoz jutnak, akik korábban nem is gondoltak munkavállalásra.
2015-ben kezdődött meg az amerikai munkaerőpiac összetételének átalakulása is, hiszen a bébiboom idején született fehérek egész nemzedékei vonultak nyugdíjba. Ma 5,2 millióval többen dolgoznak az Egyesült Államokban, mint 2016 végén, és közülük az először munkát vállaló kisebbségiek száma 4,5 millió – idézte a munkaügyi minisztérium adatait a The Washington Post. Ennek magyarázata a gazdasági szakemberek szerint a gazdaság jelentős bővülése, amely bővítette a munkaerőpiaci lehetőségeket is.
"Rendkívül megnőtt a munkavállalók száma az alacsony jövedelmű és alacsonyan képzett amerikaiak körében" – nyilatkozta a lapnak Marianne Wanamaker, aki Donald Trump gazdasági tanácsadó bizottságának tagja volt. A szakember hozzáfűzte: de éppen ez a munkavállalói csoport a legsérülékenyebb egy esetleges gazdasági lassulás miatti elbocsátások esetén.
(HVG)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!