
Az RMDSZ a bizalmatlansági vitát megelőző órában dönti el, hogyan szavaznak, közölte Kelemen Hunor szövetségi elnök. Aláhúzta, a Szövetségi Állandó Tanács ülésén mandátumot kapott arra, hogy hétfőtől kezdődően tárgyalhasson a koalíció, illetve a parlamenti pártok politikusaival.
2017. június 19., 00:092017. június 19., 00:09
Az RMDSZ a bizalmatlansági vitát megelőző órában dönti el, hogyan szavaznak, közölte Kelemen Hunor szövetségi elnök. Aláhúzta, a Szövetségi Állandó Tanács ülésén mandátumot kapott arra, hogy hétfőtől kezdődően tárgyalhasson a koalíció, illetve a parlamenti pártok politikusaival.
„A bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos döntésünket a parlamenti frakcióink együttes ülésén hozzuk meg, valószínűleg szerdán, a szavazás előtt néhány órával. Nem korábban, mert ezt a kérdést eldönteni ma még nem lehet” – nyomatékosított Kelemen Hunor szövetségi elnök. Mint kiemelte, el kell fogadni, hogy egy parlamentáris demokráciában a parlamenti többségnek lehetősége kell legyen arra, hogy az általa fenntartott, megszavazott, beiktatott kormánytól megvonja a bizalmat, miniszterelnököt, minisztereket cseréljen. „Hogy miként jutottunk el oda, hogy ezt a demokratikus elvet nem tudja érvényesíteni a koalíció, az teljesen más történet, de ez nem írhatja felül magát a parlamentáris demokrácia elvét. Ezért a felelősség a koalíció vezetőit terheli” – tette hozzá.
Antal Árpád polgármester, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke kifejtette, nem politikai, hanem inkább kormány- és államigazgatási válságnak nevezné a kialakult helyzetet, hiszen egyelőre úgy tűnik, a politikai többség megmaradt. Hangsúlyozta: végül is egy jogállamban, egy parlamentáris demokráciában a választásokat megnyerő párt bármikor bármilyen személyi változásokat eszközölhet egy kormányban, és ebből a szempontból fel van jogosítva a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége arra, hogy akár kormányfőt vagy minisztereket lecseréljen. „Hogy ma gyakorlatilag nincs ellenzék és a kormányoldalon is ilyen furcsa dolgok történnek valahogy annak is a következménye, hogy az elmúlt jó néhány esztendőben az erőszakszervezetek átvették a politikának a szerepét, és ezáltal Romániában jelentősen lecsökkent a jogállam fontos intézményeinek súlya. Valójában a jogállam fontos intézményei és az erőszakszervezetek közti láthatatlan mérkőzésnek a különböző elemeit látjuk időről időre. Ebből a szempontból is kell ezt a folyamatot látni, mert az elmúlt években a párhuzamos állam szervezte az országot, nem pedig a parlamentáris demokrácia intézményei”, mondta Antal Árpád.
Azt is megjegyezte, a kormányválság fennakadásokat okoz az államigazgatásban, ami nyilván az önkormányzatokat is érinti, beleértve a sepsiszentgyörgyit is, hiszen emiatt például késik a stadion átadása, de a fejlesztési minisztériumban is szerződések várnak aláírásra több utca korszerűsítésére vagy a Mikes Kelemen Líceum épületének felújítására, és ugyanígy a Regionális Operatív Programnál sem történtek meg a kiírások, ahol a városnak van egy 22 millió eurós kerete.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!