
Korai beszélni arról, hogy jelöltetné magát a 2019-es államelnöki választásokon, nyilatkozta vasárnap este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, írja az Agerpres.
2017. május 16., 00:172017. május 16., 00:17
Korai beszélni arról, hogy jelöltetné magát a 2019-es államelnöki választásokon, nyilatkozta vasárnap este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, írja az Agerpres.
„Szerintem erről 2019-ben fogunk tárgyalni. (…) Írásba adom, hogy akik már most tervezgetik, hogy jelöltessék magukat és azon gondolkodnak, hogy miként nyerhetnek, azok veszíteni fognak. Vagy nem is lesznek jelöltek vagy veszítenek. Ezt nem így kell csinálni, mi a kormányprogramra koncentrálunk, és nem akarom felhasználni a kormányt, a tisztségeinket vagy a kormányprogramot arra, hogy ezzel győzzük meg az embereket az elnökválasztások során” – mondta Dragnea. Bár kitért a válaszadás elől, Dragnea azt mondta, hogy „jó román államelnök lenne”, majd hozzátette: meggyőződése, hogy Klaus Johannis „román gondolkodású” elnök, de „sokkal nyitottabbnak kellene lennie, és többet kellene kommunikálnia”.
A PSD vezetője szeretne együttműködni az RMDSZ-szel a következő elnökválasztásokon, és hangsúlyozta, hogy nagyon fontos lenne, hogy a magyar választók támogassanak egy szociáldemokrata jelöltet is. Egy esetleges RMDSZ-es kormánykoalícióról Dragnea kifejtette, nem beszélt erről Călin Popescu Tăriceanuval, de nem zárja ki ennek lehetőségét.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!