A turizmus a koronavírus-járvány egyik legnagyobb vesztese, az év első felében Romániában (is) látványosan csökkent a turisták és a vendégéjszakák száma.
2020. szeptember 16., 00:022020. szeptember 16., 00:02
László Endre, a klaszter elnöke elmondta, a Kovászna, Hargita és Maros megyékből begyűjtött adatokat összevetve az év első hat hónapjáról szóló országos statisztikával kiderült, tavaly mindhárom székelyföldi megyében növekedett az érkezések és az itt töltött vendégéjszakák száma, ám a koronavírus-járvány miatt nagyon csökkent a térség turizmusának teljesítménye. Hozzátette: biztató, hogy a székelyföldi turizmus tavalyi növekedése nagyobb volt, mint az országos átlag, és idei csökkenése pedig ennél kisebb. Az első félévben Romániában 70,44 százalékkal csökkent a turistaérkezések száma a tavalyi év hasonló időszakához képest, az országban töltött vendégéjszakák aránya pedig 62,48 százalékot zuhant. Ezzel szemben a három székelyföldi megyében az érkezések száma 65,27 százalékkal, a vendégéjszakák tekintetében pedig 66,67 százalékos a visszaesés, a tavalyi első félévi 11,61 százalékos növekedéshez képest.
László rámutatott, Háromszéken volt a legkisebb mértékű a visszaesés, hiszen az érkezések száma 55,64 százalékkal csökkent, miután tavaly 17,53 százalékkal nőtt. A vendégéjszakák száma idén 66,54 százalékkal esett vissza a tavalyi 13,33 százalékos növekedést követően. A szakember szerint az utazásszervezők jelenleg hétvégi kirándulásokat szerveznek, gyógykezeléseket ajánlanak, és abban bíznak, sikerül kiharcolniuk a wellnessközpontok belső medencéinek újranyitását.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!