
Az új típusú koronavírus-fertőzés megelőzésére kifejlesztett Szputnyik V vakcinával beoltott önkéntesek 14 százalékánál – vagyis minden hetedik embernél – egy–másfél napig tartó gyengeség, láz vagy izomfájdalom jelentkezett – jelentette ki Mihail Murasko egészségügyi miniszter.
2020. szeptember 16., 10:522020. szeptember 16., 10:52
Murasko a tüneteket előrelátható szövődménynek nevezte. Közölte, hogy a klinikai tesztelés harmadik fázisában eddig 300 embert oltottak be.
Emlékeztetett rá, hogy az első orosz vakcinát olyan humán adenovírus-platformon fejlesztették ki, amelyet már más oltóanyagokhoz is használtak, és amely veszélytelennek bizonyult. Ugyanakkor hangsúlyozta a kiterjedt tesztelés fontosságát. Közölte, hogya Szputnyik V-t három nagyvállalat gyártja párhuzamosan, az ütemtervnek megfelelően.
Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes elmondta, hogy az önkénteseket egy távgyógyászati központból, videohívásra és az egészségügyi adatok betáplálására alkalmas telefonos alkalmazás vagy digitális karkötő segítségével figyelik meg.
Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője az Orosz Tudományos Akadémián tartott keddi tanácskozáson azt mondta, hogy Oroszországban jelenleg 17 intézet 26-féle Covid-19 elleni vakcina kifejlesztésén dolgozik. Elmondta, hogy az összes igazolt új koronavírus-fertőzöttnél a betegség tünetmentesen vagy nagyon enyhe szimptómákkal folyik le.
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5529-cel 1 073 849-re emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. Moszkvában 730 fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 óra alatt, ami a legmagasabb szám az elmúlt két és fél hónapban. Június 30-án 745 embernél mutatták ki a vírust.
A fertőzés terjedésének jelenleg üteme 0,5 százalékos, az új esetek 22,5 százaléka tünetmentes.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 555 247), India (4 930 236) és Brazília (4 345 610) után.
Az aktív esetek száma 226-tal 170 759-re csökkent. A halálozások száma 150-nel 18 785-re, a felépüléseké pedig 5605-tel 884 305-ra emelkedett.
Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlement alsóházának elnöke egy keddi tévéinterjúban elmondta, hogy eddig mintegy félszáz orosz képviselő esett át a Covid–19 betegségen.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 41,1 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 218 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 218 387 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!