2017. október 31., 00:102017. október 31., 00:10
Akik odalettek, azok után dobhatunk kenyeret, kalácsot, kavicsot – immár föl nem vesznek semmit. Jó szavakkal könnyíthetőnek véljük azt a hantot, melyet magukra szedtek védelemként.
Magyari Lajos és annyi más költő, másmilyen művész védelmi hantja, úgymond, áttekinthető. A mű, az írás megmarad kiterített szárnyakkal, akár a mi madarunk, a kerecsensólyom – a turulmadár – a még bemocskolatlan ég alatt.
Kívánunk övéiknek és magunknak vigasztalódást. Keresünk javukra is szusszanásnyi vigaszt még idefenn, mondván azt is magamban én a „földszinten”, hogy legalább nem érték meg ezt meg azt, ami utánuk történt.
Magyari nem érte meg, hogy nemzeti rabságunkba vettetésünk egy napja kötelező román nemzeti ünnep lészen. Ha nem egyéb! – mondja a székely-magyar. Azt sem érte meg, hogy az a magyar nyelv, amelyre több román irodalmi művet fordított, egyre tilosabb lesz románra átnevezett szülőföldünkön, mert így haladunk a Küküllők, a Maros, az Olt, a Szamos mentén. Nem érte meg, de védekezett és védekeztetett ellene. Nem érte meg szegény feje azt sem, hogy óriási mennyiségű idegen pénzen migránsok milliói vizelnek a párizsi Notre Dame kapujára, akár Descartes, Morus, Bacon, Hobbes, Lack sírjára…
Magunkba néző önvigaszunk is csak egy szál virág az emléktábla alatt és a sír fölött. Magyari Lajos megérte három gyermeke és unokái jövetelét. A zsoltár szerint halál ellen nincsen oltalom. Vigasz viszont van még éltünkben, az unokák keze, arca, az ő szavuk, szemük látása.
A költő kopjafája, emléktáblája mellett eszünkbe jutnak mindig ólomba öntött versei. Ha vigasz kell, ám legyen, mert van. Erőt ad, de meg nem ment senkit. Csak a nemzet, az a megtartó. És ez volt munkaerőt adó forrása Magyari Lajosnak is.
Nem sorolom, egykori csapatunkból hányan maradtunk, hányan mentek át a túlsó partra. Mások dolga ez a nyilvántartás. Csak a nemzetnek híja ne lenne, inkább fia s leánya magyar földön, magyar ég alatt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!