Kilenchónapnyi aszály után örülhetett hazai győzelemnek a lelátó népe szombaton, a sepsiszentgyörgyi stadionban, miután a Sepsi OSK rászámolt a vendég Hermannstadtra, a labdarúgó élvonal 10. fordulójában.
2019. szeptember 23., 07:052019. szeptember 23., 07:05
Mindkét együttes óvatos játékot mutatott a mérkőzés első felében, többnyire előrevágott labdákkal próbálták meg helyzetbe hozni a csatárokat. Az első félóra leteltével előnyhöz jutottak a piros-fehér mezesek, miután Vașvari értékesítette a korábbi OSK-játékos, Ousmane Viera kezezése miatt befújt tizenegyest (1–0). Alig egy perc múlva a vendégek is villantak, Debeljuh fordulásból tüzelt kapura, pontatlanul. Nem hagyta magát az OSK, Kilyén Szabolcs tálalt remekül Nicolae Carnat elé, aki köszönte szépen, és közelről a jobb alsóba gurított (2–0).
Nem volt ezzel vége, az 52. percben Carnat távoli lövését még bravúrosan hárította a vendégek kapusa, Figueiredo, azonban pár perc múlva hatalmasat hibázott, a büntetőterületen kívül elveszítette a labdát, egészen pontosan elhalászta előle Peter Gál-Andrezly és az üres kapuba továbbította, eldöntve ezáltal a mérkőzést (3–0). A szlovák játékos először volt eredményes a román élvonalban.
„Hosszú idő telt el a legutóbbi hazai győzelem óta, emiatt nagy volt a nyomás a labdarúgókon. Gratulálok a játékosoknak, mivel kapott gól nélkül zártuk a mérkőzést, ellenben háromszor eredményesek voltunk. Nem vagyok teljes mértékben elégedett a teljesítménnyel, mivel a második félidőben nem összpontosítottunk kellően, hanem a biztos vezetés tudatában hátradőltünk. A professzionalizmus azt jelenti, hogy száz százalékot nyújtasz elejétől a végéig, vegyük például a topligákat, ha épp 7–0-ra vezetnek, akkor is hajtanak a következő gólért. Ezt a mentalitást szeretném én is viszontlátni” – értékelt László Csaba vezetőedző.
Labdarúgó I. liga, 10. forduló: Sepsi OSK–FC Hermannstadt 3–0 (2–0). Sepsiszentgyörgy, városi stadion, mintegy 3400 néző. Vezette: Radu Petrescu (Bukarest). Sepsi OSK: Fejér – Ștefan, Tincu, Bouhenna, Kilyén – Velev (Fülöp, 59.), Vașvari, Deaconu (Flores, 82.) – Gál-Andrezly, Safranko (Karanovic, 61.), Carnat. Vezetőedző: László Csaba. Hermannstadt: Figueiredo – Rimane, Viera, Luchin, Opruț – Taira (Dumitriu, 60.), Dâlbea – Petrescu (Yazalde, 38.), Caiado, Cordea (Plazonja, 57.) – Debeljuh. Vezetőedző: Constantin Enache. Gólszerzők: Vaşvari (31. – tizenegyesből), Carnat (35.), Gál-Andrezly (57.). Sárga lap: Deaconu (19.), illetve Luchin (16.), Viera (30.).
A forduló további eredményei: Medgyesi Gázmetán–Krajova 2–3, Voluntari–Academica Clinceni 1–2, Astra Giurgiu–Dinamo 3–2, Botoşani–Chindia Târgovişte 0–3. A FCSB–Kolozsvári CFR mérkőzés tegnap esti lapzártánk után kezdődött, a Viitorul–Jászvásár találkozót ma 20.30-tól rendezik.
Az I. liga rangsora:
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!