Az Európa-barát Maia Sandu nyerte az elnökválasztást Moldovában

Maia Sandu volt kormányfő, Európa-barát ellenzéki politikus lesz a Moldovai Köztársaság új államfője, Igor Dodont váltva a poszton, miután Sandu nagy különbséggel megnyerte az elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.

Székely Hírmondó

2020. november 16., 09:222020. november 16., 09:22

A szavazatok majdnem teljes összeszámlálása alapján a volt kormányfő a voksok mintegy 57 százalékát kapta – derült ki a központi választási bizottság adataiból, amelyet még hétfőre virradó éjjel nyilvánosságra hoztak a moldovai fővárosban, Chișinăuban.

Ellenfelére, a hivatalban lévő oroszbarát Dodonra a voksok több mint 99 százalékának kiértékelése alapján a választáson résztvevők mintegy 43 százaléka szavazott.

Sandu, aki a két héttel korábbi első fordulóban is már az élen végzett – akkor a külföldön élő moldovaiak szavazatainak több mint 70 százalékát begyűjtve –, az első nő lesz a Moldovai Köztársaság államfői tisztségében.

A 48 éves győztes politikus már néhány órával korábban köszönetet mondott minden hazai és külföldi szavazónak, amiért a koronavírus-járványa, a visszataszító választási kampány és a sok helyütt nehézségekbe ütköző voksolás ellenére is példátlan számban éltek szavazati jogukkal, megmutatva, hogy hazájuk sorsa nem közömbös a számukra.

Sandu ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az elkövetkező órákban komoly feszültségekre kell számítani, ezért arra szólította fel a rendőrséget és a választási hatóságokat, hogy teljesítsék a kötelességüket és ne engedjenek meg semmilyen csalást a szavazatok számlálásában. Egyúttal arra kérte az embereket, hogy maradjanak éberek és őrizzék meg a hidegvérüket.

A hivatalban lévő Igor Dodon a már sejthető veresége ellenére meglehetősen optimistának mondta magát, kijelentve, hogy a saját előrejelzések szerint belföldön megnyerné a választást. Hozzátette ugyanakkor, hogy felkészült a vereségre, mert a moldovai diaszpóra szavazatai egyértelműen befolyásolják a választási eredményt. Sanduhoz hasonlóan ő is nyugalomra intette a híveit. „Mindent el fogunk követni, hogy ne engedjünk meg (valamiféle) destabilizációt” – tette hozzá.

A chișinăui Európai Politika és Reformok Intézetének igazgatója, Iulian Groza az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Maia Sandu győzelme a térségre gyakorolt orosz befolyás egyértelmű csökkenésére utal. Szerinte Sandu, aki 2010 és 2012 között a Világbanknál dolgozott tanácsadóként, elő fogja mozdítani a reformokat és képes lesz a nemzeti érdekek védelmére, párbeszédet folytatva Oroszországgal.

Oroszország, amely idén már tiltakozó mozgalmakkal szembesült a befolyási övezetéhez tartozónak tekintett Fehéroroszországban és Kirgizisztánban is, a moldovai elnökválasztási kampányban nyíltan a hivatalban lévő Dodont támogatta. Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta őt a Kremlben és pénzügyi segítséget ígért Moldovának, amelynek mezőgazdaságát idén súlyosan visszavetette a szárazság. Az orosz vezetés emellett azzal vádolta Washingtont, hogy forradalmi forgatókönyvet írt novemberre Moldova számára, ahol már korábban is volt példa a választások eredményének kétségbe vonására.

Iohannis és Orban is gratulált

Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök is gratulált hétfőn Maia Sandunak, a Moldovai Köztársaság megválasztott elnökének.

"A Moldovai Köztársaság állampolgárai úgy döntöttek, hogy folytatják az európai és demokratikus utat, a haladás útját! Románia támogatja a Moldovai Köztársaságot a modernizációért, a demokratizálódásért és az Európai Unióhoz való közeledésért tett erőfeszítéseiben" - írta Iohannis a Twitteren.

"Gratulálok Maia Sandunak a kategorikus győzelemért! Történelmi eseménynek vagyunk tanúi a Moldovai Köztársaságban. Maia bebizonyította, hogy a választásokat meg lehet nyerni becsületes és tisztességes kampánnyal. Meggyőződésem, hogy ő az az elnök, akire a változás mellett szavazó jó emberek vártak" - írta hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében Orban.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés