Kisebbségvédelemről, szélsőségekről, agrárpolitikáról is szó esett a csütörtök esti kibeszélőn, amelyen Vincze Loránt európai parlamenti képviselőhöz intézhetett kérdéseket a sepsiszentgyörgyi közönség.
2024. január 12., 21:202024. január 12., 21:20
„Szoktuk mondani, hogy sorsdöntő választások előtt állunk és valóban, nekünk, erdélyi magyaroknak minden választás sorsdöntő, mert mindegyik arról szól, hogy utána sikerül-e a közösségünket versenyképesebbé, szülőföldünket biztonságosabbá tenni” – vezette fel a nyílt beszélgetést Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Vincze Loránt beszélgetőtársa. A Kibeszélő-Szólj bele az EU-ba! című rendezvény újabb megállójának a megyeszékhely teaháza adott otthont, amely színültig telt csütörtökön este. A majdnem kétórás esemény iránt a háromszéki, erdővidéki politikusok, de a közemberek is érdeklődtek, a kérdések csak úgy özönlöttek a képviselő felé.
Vincze Loránt a kisebbségvédelmet érintő kérdés kapcsán elmondta, hogy az erdélyi magyarokat képviselvén mindig első helyen állt a probléma, és kijelentette, hogy az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem fog letérni arról az útról, amelyen elindult, habár a kisebbség védelme mindig egy „nehezített akadályverseny”, amelyen a háborús körülmények csak rontanak. Ugyanígy aggasztó lehet a romániai magyar kisebbség tekintetében az AUR egyre növekvő térnyerése is. A képviselő emlékeztetett, hogy már most is van a szélsőségesen nacionalista pártot támogató tag az Európai Parlamentben (EP), Cristian Terheș ugyanis először szociáldemokrata színekben került be a parlamentbe és miután onnan kilépett, a konzervatív frakcióban egyengeti az AUR útját.
Újabb felvetésre vonatkozóan ismertette, hogy az előrejelzések szerint Romániában 70 százalék fölé számítják a választási részvételt, ettől ha pár százalékkal el is térne a valóság, már jóval magasabbak lennének a mutatók, mint a legutóbbi választások alkalmával. Elmondta, hogy a szavazásnak belpolitikai tétje van, de az RMDSZ teszi azt, amit eddig is, képviselik a közösségi érdeket Európa szintjén. Ahhoz azonban, hogy eredményes legyen a munka, az erdélyi magyaroknak a párt mögé kell állniuk, és a választásokon kell megmutatni a közösségben rejlő erőt.
A kérdésre, hogy mihez kezd, ha még egy madátumot nyer, Vincze Loránt óvatosan válaszolt. A sok feladatsor közepette annyit tud biztosra mondani, hogy ha teheti, a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésen tovább dolgozna, hogy abból később törvény szülessen. Ugyanakkor a képviselő a jövőben a mezőgazdaság és közös agrárpolitika kérdését is hangsúlyozná Brüsszelben.
„Az EU jövője azon múlik, hogy a tagállamok és intézmények lesznek-e annyira bölcsek, hogy azokat a témákat ragadják magukhoz, amelyekben érdemes együttműködni”- jelentette ki az EP képviselő a jövőre vonatkozólag. Az egyik ilyen a védelem, amiért szerinte közösen kellene dolgoznia minden országnak. Ezzel kapcsolatban felmerült az a probléma is, hogy a a parlamentbeli román pártok csak csekély, vagy egyáltalán semmilyen együttműködésre nem mutatnak hajlandóságot. Sőt, Vincze Loránt szerint Románia csak „sodródik az árral”, a parlamenti tagok java ugyanis semmilyen témához nem szól hozzá, nincsenek felvetései, kérdései Brüsszelben, márpedig vannak dolgok, amelyekben a román delegált pártok össze kellene fogjanak.
„Sok esetben nem észszerű az EU döntéshozatala. Mi ezt a józan észt szeretnénk visszahozni, és ehhez kellene egy olyan többségnek létrejönnie, amely nem a baloldali ideológia által vezérelt, hanem a józan ész által” – fogalmazott az EP- képviselő, aki kihangsúlyozta, hogy nem az EU-val van baj, hanem a rossz választásokért felelős döntéshozókkal. Vincze Loránt bízik abban, hogy a központosítási törekvés megfékezhető, és a választások évében az összefogás fog győzedelmeskedni.
A Kibeszélő-Szólj bele az EU-ba! rendezvényei folytatódnak, pénteken a kézdivásárhelyiek mondhatják el véleményüket, panaszaikat, valamint kérdezhetnek is Vincze Loránt EP képviselőtől.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!